Három éve tavasszal, a vadászati világkiállítás készületeinek lázában született az alábbi történeti kitekintés, amely a magyar vadászat ősi eredetét hivatott érzékeltetni.
Három éve tavasszal, a vadászati világkiállítás készületeinek lázában született az alábbi történeti kitekintés, amely a magyar vadászat ősi eredetét hivatott érzékeltetni.
Az erdei szalonka szempontjából az ideális puska az, amely ugyanolyan finom, kecses és fürge, mint maga a kis, szeszélyes madár. A fiatal erdők és a bokros szegélyek határán a változatos környezet sajátos viselkedésre készteti az erdők királynőjét.
Olvasás közben érzi az ember a csípős március esti szelet, látja maga előtt Pali bácsit és hallja a hangját, ahogy régmúlt időkből előkotor egy-egy történetet. Ő is az a vadász, aki nem csinál gondot abból, hogy a hibázásairól meséljen.
Az alábbi cikk 3 éve jelent meg lapunkban Irodalmi kaland a Kittenberger-féle Nimródok hasábjain (III. rész) címmel. Ma, az ünnep és a megemlékezések hangulatához jól illik a Nimród dicső múltját is felidézni, amely kijelölte az utat és magas mércét állított az utókornak.
Összesen 30 ezer általános iskolás gyermeknek tartanak országszerte 500 köznevelési intézményben tematikus foglalkozásokat az állami és magán erdészeti társaságok erdőpedagógusai – ismertette Zambó Péter, az Agrárminisztérium államtitkára egy, az „Iskolában az Erdő” programban résztvevő helyszínen, csütörtökön, Budakeszin.
N. Nozdroviczky Lajos Vadászemlékeim című könyve egy csokorba gyűjti össze az író történelmi Magyarországon átélt vadászélményeit.
Egykor talán túlságosan drámainak tűnhetett volna ez a címadás, de napjainkban már nemigen éri el azt a bizonyos ingerküszöböt. Nézzük, ezúttal min lehet csámcsogni!
A trófeabírálat rendszeréről a vadásztársadalomban kevés szó esik, annak ellenére, hogy a bíráló szakemberek meglehetősen komoly hátteret igénylő, értékes munkát végeznek, ennek egyik sarkalatos pontja a trófea fotózása.
Idézzük fel egy tavaly márciusban közölt cikkünket, amelyben a hazai vadászkutyás témakört igyekeztünk gazdagítani. Ezzel nem csak az elveszőben lévő kutyafajták megmentését szeretnénk segíteni, hanem a technikai fejlődés és az életmódunk változásai miatt szintén háttérbe szoruló vadászati hagyományainkra is felhívjuk a figyelmet.
Télbúcsúztató élmények, amelyek méltó módon zárják a vadászévet, hogy bizakodva tekintsünk a következő felé.
Három éve márciusban közöltük az alábbi írást, amelyet nem is érteni, hanem inkább érezni érdemes. A szalonkavarázs megérzése rávezet minket a vadászat, a hagyományaink, a természet rendje iránti tisztelet és alázat megérzésére. Ha rávezet…
Tavaly írtam a Nimród tartalmi megítéléséről egy véleménycikket Mit adott nekünk a Nimród? címmel, majd beszélgettem a témáról az év utolsó Rókamáj podcastjében kollégáimmal, de nem hangsúlyoztam elégé a talán számomra legfontosabbat: a Nimród publicisztikát. Most megteszem.
Rendhagyó – és remélhetőleg hagyományteremtő – esemény zajlott Tolna vármegyében 2024. február 15-e és 28-a éjfél között. A vármegyében első alkalommal került megrendezésre „dúvadhét”, melynek kifejezett célja volt, hogy felhívja a vármegyei vadásztársadalom figyelmét a dúvadgyérítés fontosságára és vadgazdálkodási jelentőségére.
A „Hátizsákban az erdő” módszertani gyűjteménnyel az Országos Erdészeti Egyesület a legfiatalabb generáció számára is a természet csodáira, az élmény útján történő ismeretátadás fontosságára szeretné felhívni a figyelmet.
Tavaly adtuk közre lapunk internetes oldalán az alábbi beszámolót, amely az erdei szalonka monitoring programjában résztvevő magyar vadászok találkozójáról szólt. Most, hogy újra itt a tavaszi húzás ideje, idézzük fel az elmúlt év rendezvényét.
Nem mindenki kedveli a mezei nyúl húsát markáns ízvilága miatt, számukra alternatívát jelenthet a belőle készült kolbász.
A szalonkavarázs egy súlyos, a tudomány jelen állása szerint gyógyíthatatlan betegség, így az elszenvedőinek csak a csendes beletörődést tudjuk ajánlani. A gyógyulásban az alábbi, 2 évvel ezelőtt megjelent írás sem fog segíteni, de egy próbát talán megér…
Bizonyára sokunknak megvolt az az élmény, hogy a hivatásos vadász kísérőnk, aki 30-40 év mindennapi vadászatával a háta mögött beszél hozzánk az éppen akkor együtt átélt szituációról, olyan óvatosan, lamentálva tesz megállapításokat, hogy egy laikus azt hihetné, még csak most kezdi a szakmát.
Március lévén legújabb lapszámunk központi témája mi más is lehetne, mint az erdei szalonka, de persze folytatjuk cikksorozatainkat és beszámolunk az elmúlt időszak kiállításairól, versenyeiről is.
A 2004-ben alapított szálkásszőrű tacskó kennel tulajdonosa, Horváth Roland – a SEFAG Zrt. Zselici Erdészetének kerületvezető erdészeként – a tacskóknak legtöbbször társas nagyvadvadászatokon veszi hasznát. Tenyésztői munkája mellett több mint két évtizedes tapasztalatairól is beszélt a Nimród Vadászújságnak.
A Somogy vármegyei Tuskósi Vadászegyesület és a Földtulajdonosok és Természetbarátok Látrány Vadászegyesülete immáron negyedik alkalommal szervezett közös ragadozógyérítési programot.
1867-ben egy, akkoriban merőben szokatlan könyvet vehettek kezükbe az érdeklődők; a Természetbarátok és Vadászok évkönyvének első (és egyben utolsó) kötetét. A szerzők között szerepelt korának talán legnagyobb vadásza, Ujfalvi Sándor, a világutazó Xántus János és a híres etnográfus- felfedező Vámbéry Ármin. A könyvet pedig gróf Lázár Kálmán szerkesztette, aki éppen 150 esztendeje, 1874. február 27-én hunyt el.
Nem a harmadik szomszéd Kovácsék Attila nevű fiára gondolunk és nem is a vadásztársaság elnökének unokaöcsére, hanem a hun királyra, a földkerekség ijedelmére, Isten ostorára. Úgy tessenek ezután vadkárban vagy hajtásban rá lövést leadni, hogy a hazánkban élő vaddisznó a Sus scrofa attila alfajnak nevezendő.
Sokan, sokféleképpen próbálták már megfogni a vadászat lényegét, azt koherens formában szavakba önteni, ezáltal pedig a világ tudomására hozni összefoglalóan – ami gyakorlatilag lehetetlen – mindazt, ami a vadűzéssel kapcsolatos szenvedélyük alapját képezi. Alább is egy ilyen irodalmi publicisztikát olvashatunk, amelyben foglaltakkal sok esetben nem ért egyet a Nimród Vadászújság szerkesztősége, azonban az alkotói szabadságot és a szabad véleménynyilvánítást figyelembe véve, egy másfajta nézőpontnak is teret engedünk vele.
Miért vadászunk? Erre a kérdésre sokan keressük a kívülállók számára is érthető választ. Azokat az érzéseket és gondolatokat, amelyek bennünk megfogalmazódnak, nagyon nehéz átadni annak, aki nem éli át mindezt. Varga Csaba vadászíró tökéletesen teljesíti a feladatot.
Nagy hangsúlyt fektetnek a Zalaerdő Zrt.-nél a vadföldek kezelésére és újdonságokat is kipróbálnak a vad kiegészítő takarmányozása, illetve a mezőgazdasági termelőknek okozott vadkár mérséklése érdekében.
„Számomra nagyobb izgalmat jelent, mintha vadásznám” – mondta el lapunknak Nagy Gábor, a Zalaerdő Zrt. Bánokszentgyörgyi Erdészetének kerületvezető vadásza, aki évek óta foglalkozik a szalonka megfigyelésével és gyűrűzésével.
A repülésbiztonság érdekében, már az év elején szükségessé vált a mezei nyulak befogása a kecskeméti Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár kifutópályája körüli gyepterületen.
Jelentős és egyre nagyobb problémát jelentenek az ukrán-magyar határ melletti települések lakói és a térség vadgazdálkodói számára az ukrán területekről érkező aranysakálok, melyek nagy számban veszettséggel fertőzöttek.
„A nagy vadász, a hírneves zoológus, Kittenberger Kálmán mellszobrát, amelyet R. Kiss Lenke készített, ma avatják fel Veszprémben, az állatkert bejárata előtt.” - olvasható az Esti Hírlap 1978. IX. 28-i számában.