A Petesmalmi Vidrapark vezetője, Balogh Márta az elmúlt 16 évben számos vidrát nevelt fel, a legutóbb hozzákerült kis védence, Olivér a 71. pártfogoltja. Márta személyisége a tragikus családi veszteségek ellenére is végtelen életörömet sugároz, példaértékű alázattal és hatalmas küldetéstudattal teszi a dolgát nap mint nap. Vele beszélgettünk.
„Sosem tekintettem a tevékenységem munkának és el sem tudom képzelni, hogy bármi mást csináljak” – kezd bele mondandójába Márta. „Lóhátról pillantottam meg itt életem első vidráját és szerelem volt első látásra, így 2000-ben elkezdtem a parkban önkénteskedni. A szomszédos Lábodon laktam férjemmel és kisfiammal, aki Duchenne-féle izomsorvadásban szenvedett. Ápolásra szorult, ezért otthon voltam vele és a természetben eltöltött órák adtak erőt a mindennapokban.
2007. március 15-én a Szegedi Vadasparkból megkaptam életem első kis vidráját, Vikit és ebben az évben július 13-án – emlékszem, akkor forgattuk a „Vidrasors” című filmet - elvesztettem a kisfiam. A veszteség elviselhetetlen volt, a legrosszabb, ami egy anyával történhet, de tudjuk, ahova az Isten pontot tesz, oda mi nem tudunk kérdőjelet tenni. A természet közelsége segített elviselni az elviselhetetlent és elfogadni az elfogadhatatlant, a vidrák új célokat adtak az életben. Magyarországon akkoriban nem foglalkoztak vidrakölykök felnevelésével, így – ahogy az anya a gyermekével –, ösztönösen tettem a dolgom. Vikit otthon kezdtem nevelni, de kisfiam elvesztése után kiköltöztem a parkba a két yorkimmal, immáron 13 éve élek itt és belevetettem magam a lutrákkal kapcsolatos teendőkbe.
Gyermekem, Norbi barna szemét látom minden vidragyerekében és minden elengedéskor magukkal viszik a szívem egy darabját a kis kópék, de tudom, ez az élet rendje, hisz a célunk a vidrák repatriációja.”
Márta most is két védtelen szőrgombócot pátyolgat, elmondása szerint 4-5 hetesek lehetnek, a kis Olivért horgászok találták Keszthelyen, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársa hozta be őt a 23. órában. A másik picire, Orsira egy ipari telepen leltek rá Oroszlányban.
„Az évi 5-6000 látogatót vonzó park egyik fő feladata az európai vidra bemutatása. Nagyon fontosnak tartom, hogy ezt nem egy cirkuszi porondon tesszük, hanem az állatok saját természetes közegében” – mutat rá a vezető. „Ők éjszakai ragadozók, a természetben nem igen találkozhatunk velük, ezért mi a bemutató vidrákkal programozott vidraetetéseket rendezünk, ahol a vendégek megfigyelhetik az állatokat. A cél, mint említettem, a vidrák természetbe való visszahelyezése, de ez nem mindig sikerül” – teszi hozzá Márta. „Két bemutató vidránk, Tomi és Boni az emberi butaság áldozatai, akiket háznál próbáltak meg felnevelni. Őket, mivel nagyon kötődtek az emberhez, már nem tudtuk visszatelepíteni a természetes élőhelyükre. Ha vidrakölyköt találunk, ne kísérletezzünk az otthoni felnevelésükkel, fokozottan védett állat lévén ezt a törvény is tiltja! Bízzuk őket szakemberre, hisz a kölykök felnevelése hozzáértést igényel” – hangsúlyozza a szakember. „Az ország minden tájáról kerülnek hozzánk vidrák, bárki kereshet közvetlenül, aki segítségre szoruló egyedet talál. Volt, hogy a kisvidra egy tórendszernél odament az ott sétáló gyerekhez és átkarolta a lábát, így kért segítséget. Ő nem őzgida, ne hagyjuk magára, juttassuk minél előbb hozzáértő kezekbe!
Amikor megkapok egy néhány hetes apróságot, 3 hónapos koráig bent van velem a szobában és 3 óránként éjjel-nappal cumiztatom, táplálásához macskatejpótló tápszert használok. 3 hónap elteltével kezdem hozzászoktatni őt a szilárd táplálékhoz, halpépet kap, majd kikerül a vidrabölcsődébe, innen pedig tovább a vidraóvodába. Ez egy emberektől elzárt terület, ahol a kicsi megtanul vidraként létezni. A vidramama egyszerűen belehajítja a kölyköket a vízbe, én ezt nem teszem, megvárom, hogy maguktól belemerészkedjenek. Akkor látom, hogy jó munkát végeztem, ha bemegyek a vidra mellé és nem jön oda hozzám, hanem csak rám néz és gyorsan elillan a vízben. Ez a sikerélmény! Kb. egy év, mire ide eljutunk és ez idő alatt is napi teendőim vannak velük, reggel-este etetem őket és figyelemmel követem a fejlődésüket.
Ha készek az önálló életre, akkor a Fővárosi Állat- és Növénykert szakembereinek segítségével történik a vidrák kihelyezése a természetbe. A helyi nemzeti park munkatársaival egyeztetve egy olyan természetvédelmi területen engedjük el az állatokat, ahol kevés a vidra és kevés az ember. Legutóbb például Őrtilosnál eresztettünk szabadon négy példányt. A Jóisten szeret engem és a vidráimat is, mert valahogy mindig párban kerülnek ide, ha jön egy, rá egy-két napra általában érkezik egy másik is, így a kicsik nincsenek egyedül. Minden vidrakölyök felnevelésébe ugyanannyit adok bele, azaz minden tőlem telhetőt megteszek értük” – mondja Márta.
Mivel a vidra éjszakai ragadozó, az esti szürkülettől reggelig mozog, odakint a területen – a 2 bemutató vidra kivételével – a látogatók csak a nyomokat, illetve az ürüléket fedezhetik fel, de a vizek közt megbújó, hangulatos tansövény bemutatja a halastavak élővilágát. Az érkezők megfigyelhetik a ragadozó- és a vízimadarakat is (réti sas, nagy kócsag, fekete gólya, szürke gém), ezért a park kedvelt úticélja a természetfotósoknak.
„Hosszú volt az út idáig, de mára azt mondhatom, boldog ember vagyok” – summáz a beszélgetés végén Márta –, „imádom az életemet, a szabadságomat, sőt, még a magányomat is, mert újra és újra megtalálom benne önmagam. Petesmalomban minden napnak tudok örülni. A veszteségek tartottak itt, de itt találtam meg a békémet is.”