A link vágólapra másolva!
Cikk kép

Április közepére kizöldül a határ, és a vadászember figyelme – mondhatni szabályszerűen – az őzek, őzbakok felé fordul. Ennek apropóján e havi lapszámunkban a téma köré csoportosítottuk hagyományos és új rovatainkat, cikksorozatainkat is.

 

Lapszámunk elején A nagy bakok titka címmel Szigeti Edit cikkét olvashatják, melyben gyakorlati vadgazdálkodási szakembereket kérdez az őzbakokkal kapcsolatos sokéves tapasztalataikról, és hogy mit tehet a vadászatra jogosult annak érdekében, hogy évről-évre erősebb agancsokkal büszkélkedhessen a vadásztársaság.

Az őzek állományának létszáma, ivararánya és koreloszlása mind-mind olyan dolgok, amelyeket a lelkiismeretes vadgazdának állandóan figyelembe kell vennie. Áprilisi lapszámunkban dr. Sugár László és Tóth Csaba PhD ezeket a faktorokat „vesézik ki”.

Hogy milyen jelentős szerepe van a vadbiológia tudatos használatának a vadgazdálkodásban, arról legújabb lapszámunkban Csányi Erika és dr. Sándor Gyula magzati testtömeg alapján történő vemhesülési időpontszámításról szóló kutatása ad tanúbizonyságot.

Mivel kedveskedjünk a vadnak sorozatunk negyedik részében a hónap vadföldnövényeként a szemescirok kerül bemutatásra, a szokott módon részletezzük a hónapban a vadföldek körül elvégzendő teendőket, továbbá ezúttal az apróvadas vadföldek kialakításához adunk tippet.

Egy vadászterület élete címmel e hónaptól új cikksorozatot indítottunk, melyben arra vállalkozunk, hogy egész éven át nyomon kövessük egy vadászterület életét, minél részletesebben bemutatva azt, ami rajta történik. Bemutatásként a terület és környezetének természeti és vadgazdálkodási adottságait vesszük górcső alá.

Az idei évben több szempontból is rendhagyó volt a február 23-26. között rendezett Kaszó kupa, a Magyar Véreb Egylet vezetése ezúttal négynaposra tervezte a rangos vérebes találkozót. Ennek részleteiről, eredményeiről is beszámolunk lapunkban.

Valkói Pesta a magyar vadászkutyázás egyik – ha nem a legnagyobb – legendája, mégis a vadászok úgy általánosságban keveset tudnak róla és arról, amit képvisel. Így szerkesztőnk ezúttal a ’70-es évek sajtóarchívumának veselkedett neki, hogy megpróbálja feltárni az évek alatt ikonná vált hannoveri kan történetét, a korabeli újságírók segítségével.

Utánkeresés vizslával? Lehetséges! Babiczky Attila e havi cikkében a mindenes vizslák munkájáról osztja meg gondolatait.

Fekete István tájegységi fővadász A múzeum utcai remete címmel gróf Zichy Béla életéről ír részletesen.

A Széchenyi 125 emlékév kapcsán Gyorgyevics Tamás ezúttal Széchenyi Zsigmondról és a svédek kapcsolatáról, pontosabban arról ír, mi rejlik az egykori gróf egy rejtélyes naplóbejegyzése mögött.

Az őz tarvad és az őzbak vadászata során gyakran használjuk ki a gépjármű adta lehetőségeket. Áprilisi lapszámunkban Simonyi Ottó ad gyakorlati útmutatót ahhoz, hogy a vadászat során az álló járműből, illetve a járműről hogyan tudunk eredményes lövést leadni.

Éltető hagyományaink sorozatunk 22. részében a többi között a teríték elrendezéséről, annak német gyökereiről értekezik Békés Sándor kollégánk.

E havi interjúnkban dr. Jámbor Lászlóval, az Országos Magyar Vadászkamara elnökével beszélgettünk a vadászjegyről, a vadőrökről és a közösségépítésről.

Március 5-én negyvenkilencedszer nyitotta meg kapuit az IWA OutdoorClassics nemzetközi kiállítás, amely a vadász-, lövészsportok, a kültéri ruházat, felszerelések, valamint a polgári és hivatásos biztonsági felszerelések szempontjából Európa legnagyobb kiállítása. Kecskés Róbert beszámolóját olvashatják erről áprilisi lapszámunkban.

A vadászathoz kapcsolódó emlékhelyeket bemutató cikksorozatunk következő részében a szerkesztőségünk közelében található Csodaszarvas szoborhoz látogattunk el.

Áprilisi portrénk dr. Czvalinga Istvánról, vadászattörténészről készült.

Kőhalmy Tamás e hónapban a hős vadászok legendáinak nyomába eredt, hogy egyúttal felidézze a borzongás korát.

Örökbe fogadva címmel Pintér Norbert írását olvashatják áprilisi irodalmi rovatunkban.

Varga Csaba szerzőnk továbbra is Ilosvay Ferenc nyomában, ezúttal a tizenkét ösvény Kis-Duna, Kiskunság, Velencei-tó szakaszánál jár.

Goodbye, hazám! sorozatunk következő részében Németh Attila meséli el 2011. évi, nepáli kék kosának elejtését.

A január végén elindult Nimród Fórum – a Nimród Vadászújság és az Országos Magyar Vadászkamara vármegyei területi szervezeteinek közös, hónapról hónapra más helyszínen megvalósuló – szakmai rendezvénysorozat második állomásáról is összefoglaltuk az elhangzottakat.

Albert Krisztián ismételten megvédte Európa-bajnoki címét a 13. Nyílt Európai Taxidermia Bajnokságon, a 33. Die Hohe Jagd & Fischerei kiállításon, Salzburgban. A fiatal preparátorral hazatérése után beszélgettünk.

Örömpörkölt gasztronómiai rovatunk áprilisi étele: őzgerinc, csicsóka, kelbimbó, a győri Révész BBQ Salon és Bistro étteremből.

Újságunk végén – idén szokásos módon – megismerkedhetnek „címlapsztárunkkal”, aki ebben a hónapban Németh László, a SEFAG Zrt. Barcsi Erdészetének kerületvezető vadásza.