A link vágólapra másolva!
Cikk kép

Befejeződött az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút felújítása.

 

A hazai forrásból, csaknem 4,3 milliárd forintból megvalósult rekonstrukció keretében teljes egészében megújult a Miskolc-Dorottya utca – Papírgyár – Lillafüred – Garadna fővonal. A régi vágány elbontása után új pályát építettek, megújult a vízelvezetés, számos nagyműtárgy, valamint a két biztosítóberendezés, ami a majláthi és a lillafüredi fénysorompókat foglalja magába. Teljes felújításon estek át az állomási felvételi épületek, és a vasútüzemeltetés kiszolgáló létesítményei: a kocsi- és mozdonyszínek, az igazgatósági irodák, valamint a műhelyek. A Garadna végállomáson új pihenőparkot létesítettek, a Garadna Grundot, ami a megnyitás óta a felnőttek mellett a kisgyermekes családok kedvelt célpontjává vált. A projekt részeként megvalósult a gördülőállomány fejlesztése, összesen harminckét mozdonyt, személy- és teherkocsit újítottak meg, illetve építettek újjá.

Az állami erdőterület a hazai aktív turizmus egyik legfontosabb helyszíne, az itt elérhető rekreációs lehetőségek fejlesztésére az elmúlt években közel 40 milliárd forintot fordítottak az állami erdőgazdaságok – mondta az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára az erdei vasút Diósgyőr-Majláth forgalmi telepén rendezett ünnepségen. Zambó Péter hangsúlyozta: az összegből közel kétszáz erdei szálláshely, kilátó, ökoturisztikai központ, kisvasút és erdei iskola építését vagy modernizálását végezték el az erdőgazdaságok, amelyek az erdei turisztikai hálózat működtetésére évente több mint négymilliárd forintot fordítanak.

Az aktív turizmus fejlesztésében fontos szerep jut az erdei kisvasutak megújításának, az erdőgazdasági cégcsoport által működtetett tizenkét vonal utasforgalma évente eléri az egymilliót. A lillafüredi a legnépszerűbbek közé tartozik, a szilvásváradi vonallal együtt az utasok közel felének nyújtanak kikapcsolódást – tette hozzá. Zambó Péter beszélt arról is, hogy a természetjárás reneszánszát éli Magyarországon és megerősödött az aktív belföldi turizmus, csak az állami erdőterületen 45-50 millió látogatási alkalmat becsülnek évente. Emlékeztetett, a Miniszterelnökségen külön államtitkárság felügyeli ezt a kiemelten fontos területet, Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár vezetésével.

A kisvasút újjáépítésével az erdőgazdaság legnagyobb beruházása valósult meg – jelentette ki dr. Sárhegyi Zoltán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. felügyelőbizottságának elnöke. Beszédében kiemelte, hogy a Lillafüredi Állami Erdei Vasutat gazdasági tevékenységre hozták létre, 1920-ban, a mai idők elvárása viszont az, hogy a turisztikában segítse az ÉSZAKERDŐ munkáját. Kijelentette: mindannyiunk életében rendkívüli jelentősége van a természetnek és a természetes környezetnek, a jövendő nemzedékeket meg kell ismertetnünk ezekkel. Egy-egy ilyen beruházás abban segít, hogy még közelebb tudjuk vinni az emberekhez a környezetet, hogy megismerjék ennek törvényeit, és ennek megfelelően alakítsák életüket.

Az ünnepségen felolvasták Dr. Kiss János országgyűlési képviselő levelét, aki nem tudott részt venni a rendezvényen. Üzenetében úgy fogalmazott, hogy egy olyan beruházás zárult le, ami a miskolciaknak és idelátogató vendégeknek egyaránt közel áll a szívéhez. A kisvasút a miskolci turizmus egyik emblematikus büszkesége, egyben a miskolci emberek identitástudatának meghatározó része.

 

 

Cikk kép
Cikk kép