A természet szigorú törvényének paragrafusait az idő írja, igaz ez vadra és vadászra egyaránt. Aki ezt képes elfogadni, az nem csak szigorúnak, hanem szépnek is látja mindezt.
Az ebéd utáni szunyókálásból Géza bácsi kissé későn ébredt fel. Amikor kinyitotta a szemét, ijedten emelte a tekintetét az előszobában függő kakukkos órára, amely éppen akkor ütötte el a fél négyet. Felült a heverőn, és néhány fárasztó próbálkozás után indulást parancsolt elvénült lábainak - ezek kissé nyikorogva ugyan, de engedelmeskedtek akaratának. Az asztalhoz botorkált, ott magához vette a kis pipát, s látta, hogy még van benne elegendő dohány. Gyufát sercintett, majd nagyokat pöfékelve meggyújtotta a pipa tömését.
Ezután bement az egyik szobába, ahol a puskákat tartotta. Volt ott a falon mindenféle vadászfegyver, amelyet élete során összegyűjtött, de ő a sarokban álló, régi, üvegezett szekrényből egy egycsövű sörétes puskát emelt ki. Betette a viseltes bőrtokba, majd az előszobába vitte, és leeresztette a földre fakózöld posztó hátizsákja és bőrülőkés vadászszéke mellé. Felnézett a fogasra, ott volt a kalap és a régi pelerin is, így hát nem kellett tovább készülődnie. A rajta lévő zöld nadrág és a vasalt ing éppen megfelelt ahhoz, hogy az esti szalonkahúzásra kiálljon napnyugtakor.
Persze állásról az ő korában már szó sem lehetett, lábainak ereje igen megfogyatkozott az utóbbi években, hiszen közel járt már a nyolcvanhoz. A múló évtizedek magukkal vitték a vadászszenvedély jó részét is, és már csak a kis madár miatt hagyta el az otthon nyugalmát.
A konyhaablak mellett leült egy székre, és a pipa után nyúlt megint. Vadászni egyedül már nem tudott menni, ehhez társra, társakra volt szüksége. Miközben csendesen eregette a füstöt, éppen rájuk gondolt, segítőire, a két fiatal vadászra. Mindegyiküket még a lábodi területről ismerte, egy helyen laktak, az egymás mellett lévő szolgálati lakásokban. Onnan később hazaköltöztek Kaposvárra, de a két ifjú sem maradt sokáig Nagysallérban. Előbb Lajos kapott állást – a somogyi megyeszékhely fővadásza lett -, néhány év múlva pedig Pali hagyta ott az erdőt, a lovakat és a kutyákat, miután a Megyetanácsra hívták vadászati felügyelőnek.
Egy félóra sem telt el, amikor az utcán kocsi közeledett a ház felé. Odaérve lassított, majd lehúzódott az útról, és megállt a kapu előtt. Az öreg, amikor meghallotta a Trabant jellegzetes hangját, felállt a székről, és az előszobában lerakott holmiját nehézkesen magához vette. Lajos és Pali, amikor észrevették, elé siettek az udvaron, a vadászholmit kivették a kezéből, és a csomagtartóba pakolták. Beültek a kocsiba - ahol kissé szűkösen voltak ugyan - és kedélyesen beszélgetve elindultak a Nádasdi-erdő felé.
Kiértek a város határába, ahol tulajdonképpen a Zselici-dombság is kezdődik. A meredek domboldalakat takaró fiatalos erdők, a völgyekben futó utak, a nyiladékok, a vágások és felújítások kiváló szalonkázóhelyek voltak. Behajtottak az erdőbe a földesúton, majd hamarosan a Trabant megállt. A két fiatal vadász kisegítette a kocsiból Géza bácsit, és egy fasoron átlépve, egy kis rét szélére vezették az öreget.
Letették a székét egy bokor mellé, olyan helyre, ahol jó kilátás nyílt, főképpen a nyugati égbolt felé. Óvatosan leültették, a hátizsákot a szék mellé helyezték, majd egy kockás plédet kivéve belőle a lábait is betakargatták, hiszen közben hűlni kezdett az idő. Megtörték az egycsövű puskát, és az ölébe fektették. Néhány patron mindig kéznél volt Géza bácsi kabátzsebében, ezt jól tudták mindketten, ezért csendesen megérintették a kalapjuk szélét, és visszaléptek az útra.
A kocsi felzúgott, s az öreg vadász magára maradt az erdő szélén. Szívott néhányat a kezében lévő kis pipából, majd a zsebébe tette. A lenyugvó nap korongja már nem látszott, az egyik meredek domb mögé bújt, s a tiszta nyugati égboltot az olvadó vas színére festette. Az öreg csak ült, bámulta a fényeket, és időnként körbenézett a szűk kis tisztáson. A kisárgult fű már sarjadni kezdett, közte árvacsalán bujdokolt, a fasor alatt kökény virágzott. A hűvös, tiszta erdei levegő megtöltötte a tüdejét, kiélesítette érzékeit. Jól hallotta a rigók hangját, az odvas fán a harkály csőrének koppanását. A magasban récék húztak, szárnyuk fütyülve hasította a levegőt, az egyikük hápogott is repülés közben. Időnként egy-egy rigó szállt el előtte, hogy a magasabb fák tetejére üljön át.
Hamarosan halkulni kezdett a madárdal, s mintha a szürkülő fény adta volna parancsba, egyszerre minden elhallgatott. A réten már szinte sötétség honolt, de nyugat felé, a fák csúcsának körvonalait még jól ki lehetett venni. Az izzó vasszín elhalványult, de az égbolt még látható volt.
Az első cvikk itt bukott át a fasor felett, Géza bácsi a látványra erősen megszorította az ölében fekvő puskát. A két szalonka levágott a rét fölé, és hangos cippogással, alacsonyan repülte át a túlsó oldalra, ahol a fák felemelték őket, s eltűntek kelet felé. Alig pár perc telt el, amikor egy korrogó madár húzott át az öreg vadász felett. Kissé hátra hajolt a széken, így jobban látta, amint a szárnyait széttárva kerülte ki a magas fákat, s fordult egyet a fiatalos felett.
Még utánanézett, amikor újabb cippogással hármas cvikk közeledett. Elöl, egymás mellet két szalonka, a nyomukban a harmadik. Egyetlen pillanatra látta meg őket a magasban, s mikor eltűntek, egy dupla lövés hallatszott a távolból.
Néhány perc várakozás után az öreg szorítása enyhülni kezdett a kopott puskán.
Vége volt a húzásnak…
Sötét lett.
Hallotta, amint a Trabant elindul, és közeledik. A pipáért nyúlt, amelyben a parázs már elaludt, meggyújtotta. Egyszer csak arra eszmélt, hogy a kocsi megállt mögötte a fasor túloldalán, s a két társa pedig odalépett hozzá.
Lajos lenyúlt, megfogta a puskát az ölében, felvette, s odamutatta Palinak.
Be sem volt töltve…
Úgy találta meg Géza ácsi ölében, megtörve, ahogy odatette.
Hazafelé halkan beszélgettek ketten, az öreg inkább hallgatott.
Megálltak a ház előtt, majd kivették a holmiját, és a bejárati ajtó elé pakolták.
Amikor elköszöntek, kezet nyújtott nekik, s így szólt:
- Köszönöm. Gyönyörű volt…