Orosz György természetfotós kollégánk igen szerény az alábbi történetben, hiszen tudjuk, hogy a lábunk alatt recsegő-ropogó hóban nehéz sikeresen cserkelni. Neki sikerült.
A december végre havat hozott. A hó pedig új ruhába öltöztette a tájat. A fatörzsek látványos vonalakat húznak a letisztult fehérségbe, csak a tölgylevelek narancsba hajló barna foltjai jelentenek élénk színt az elhalkult vidéken. Csend és hóropogás váltja egymást. Aki ilyenkor kint jár az erdőn, csak az tudja, mit jelent ez a csend és benne a léptek neszezése. Ha megállok, elnémul körülöttem a világ, ha elindulok, csak én keltek zajt. Megállok, és mégis apró, morzsányi hangfoszlányokat érzékelek. Figyelek. Zúg a fülem, annyira koncentrálok, hogy halljak valamit. Valami lassan poroszkál a hóban, de a havas cserjeágak elrejtik előlem. Tippelem a méretét, figyelem, hogy koppan-e egy agancs, esetleg hallok-e prüszkölést, röffenést vagy bármit, ami árulkodó lehet a jövevényről. Semmi. Kapar, úgy hallom keresgél a hó alatt a tölgyesben, nyilván makk után kutat. De mi lehet az? Egy fához lopakodom, nagyon lassan, óvatosan. A fényképezőgépet készenlétbe helyezem. Várok, hallgatódzom. Egyre közelebbről hallom, ahogy a bokrokról leverődik egy-egy hókupac, mert valami hozzáér, ahogy elmegy mellette. Mintha egy barnás folt mozdult volna úgy harminc méterre előttem, de lehet, hogy csak a szemem káprázik, mert már látni szeretne valamit. Megzavar az impulzushiány. Ingerekre vágyom. Látni akarom, hallani akarom, érezni akarom a vad szagát, de semmi. Térdelek a hóban. Érzem, hogy testmelegem olvasztja a havat, ami lassan szivárog át a nadrág szövetén. Máskor talán érdekelne, most nem. Minden érzékemmel koncentrálok és akkor kilép elém egy muflonkos. Csigáival leveri a lehajló faágakat boaként borító havat. Élességet állítok és lenyomom az exponálógombot. Hang nélkül készülnek a képek. A kos is mozdulatlanul áll és figyel. Nem néz rám, nem vett észre, még van időm fotózni. Látványosan körbenéz, aztán tovább indul. Lassan bóklászik a fák között. Nem mozdulok. Várom, hogy ismét két fa közé érjen, ahol takarásmentesen fotózni tudom. Sikerült egy újabb fotó. Aztán távolodik lassan, ahogy jött. Ez a találkozás volt a decemberi csönd és béke.