A link vágólapra másolva!
206.27 CIC pont, 5,36 kg, 12 év
206.27 CIC pont, 5,36 kg, 12 év

Tizenkettedik alkalommal került megrendezésre a KEFAG Zrt. Dél-Kiskunsági Erdészet kelebiai vadászterületének és mélykúti vadaskertjének trófeáiból kiállítás a Sáskalaposi Sportpálya mellett.

 

A kürtösök szignáljai után Sulyok Ferenc vezérigazgató köszöntötte a szép számú érdeklődőt a verőfényes napsütésben, kiemelve, hogy a kedvezőtlen körülmények mellett is, mint például a határ menti migrációs helyzet, kitartottak a vendégek a vadászterület mellett. A kiváló gazdálkodás alapja a jószomszédi viszony, a tájegységi közös gondolkodás, amit folyamatosan erősítenek. Mindemellett a dám jól tolerálja a száraz élőhelyet, és ha kellő alázattal állnak hozzá, valamint tesznek is érte élőhely-fejlesztéssel és állandó vízpótlással, akkor várható az előrelépés, ami folyamatos a kiválóan kezelt vadászterületen.

206,12 CIC pont, 5,27 kg, 10 év
206,12 CIC pont, 5,27 kg, 10 év

A vezérigazgatói beszéd után Tóth Attila erdészetigazgató köszönte meg a szakszemélyzet áldozatos munkáját, kiemelve a nehézségeket is. Szeptember végén erős barcogás volt, majd elcsendesedett az erdő. Október 15-től pedig egy héten át megint intenzív volt az üzekedés.

A középkorú bikák megtartása, válogatása a jövő záloga a kelebiai vadászterületen, a szükséges pluszt a vízpótlás, az intenzív vadföldgazdálkodás, valamint a téli takarmányozás jelenti.

205,30 CIC pont, 5,32 kg, 10 év
205,30 CIC pont, 5,32 kg, 10 év

A trófeatéren a KEFAG Zrt. kelebiai vadászterületéről 36 agancs volt látható, a mélykúti vadászterületükről 6, továbbá a Balotaszállási Rákóczi Vadásztársaság 5, a Zsanai Vadásztársaság 3 és a Kisszállási Földtulajdonosok Vadászati Közössége 2 dámtrófeája került kiállításra.

Az erdészet vadászterületein elejtett és lebírált 38 dámbika közül 22 lett aranyérmes, 8 ezüstérmes és 4 bronzérmes. Az első tizenöt legmagasabb CIC-pontértékű dámtrófeából 8 tömege haladta meg az 5 kilogrammot.

203,09 CIC pont, 5,32 kg, 12 év
203,09 CIC pont, 5,32 kg, 12 év