Az alábbi írást egy olvasónktól kaptuk, amelyet egy vadászkinológiai konferencia hatására fogalmazott meg. A tartalma gondolkodásra, értelmes beszélgetésre, vagy akár vitára ad alapot. A változtatás nélkül közölt írás nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőségünk álláspontját.
A 2023. július 5-én, Bugyi községben található Forster Vadászkastélyban megrendezett vadászkutyás konferencia videóit nézve, egymás után öntöttek el a gondolatok, melyeket egyszerűen muszáj volt előbb papírra, majd számítógépbe írnom. Már épp ideje volt egy ilyen színvonalas és gondolatébresztő szakmai találkozónak! Ezúton szeretném az esemény okán a témával kapcsolatos gondolataimat és szubjektív véleményemet megosztani a tisztelt olvasókkal, vadásztársakkal.
Idestova 35 éve kutyázom, azaz tartok és különböző feladatokra képzek ki kutyákat. A vadászat mellett a kutyázás a legnagyobb szenvedélyem. Habár a tenyésztésbe soha nem kezdtem bele, azért a magyar kynológiai életben - még ha a háttérben is - de jelen voltam, és figyeltem az évtizedek alatt lezajló folyamatokat, változásokat. Egy erdészetnél eltöltött tizenhárom év alatt volt szerencsém aktívan részt venni a vadgazdálkodásban, vadászatban, mely során számos vadászkutyával és vezetőjükkel találkoztam. Valamikor az 1980-as években őrző-védő kutyákkal kezdtem, majd miután ráléphettem a saját vadászösvényemre, magam is vadászkutya tulajdonos lettem, először egy szálkás szőrű tacskóé, majd egy rövid szőrű német vizsláé, akik hűséges vadásztársaim a mai napig.
Egy kis kutyás történelemmel kezdeném mondandómat. A kutya az ember legjobb barátja és hűséges társa több mint 10.000 éve. Vajon az ember is a kutya legjobb barátja?
A farkasból háziasított ősi kutyák kezdetben valószínűleg az ember tanyáját őrizték, majd vadásztak vele. Tudományos kutatások bizonyítják, hogy az ember és a kutya együtt fejlődtek. Egyes vélekedések szerint az embert – sok minden más mellett – a kutya tette emberré. Őseink vadászati sikereiben a fegyverek fejlődése mellett, hűséges társának is jelentős szerepe volt. Az ember már a kezdetektől tudatosan, céljainak megfelelően szelektálta a kutyaegyedeket. Évezredeken keresztül tartotta, tenyésztette a kutyákat, melynek köszönhetően különféle feladatokra, különféle fajták jöttek létre, melyeket mindig a célszerűség és alkalmasság jegyében alakított ki. A körülmények és az elvárások szelektálták az egyedeket, meglehetős szigorral, csakúgy, ahogy ma is néhány, a természethez közel álló, arra ráutalt népcsoport teszi saját kutyáival. Magyarul, nem küllemre, hanem feladatra tenyésztettek, melynek alapja a fizikai és mentális egészség, valamint az adott cél megkövetelte speciális tulajdonságok voltak. A legtöbb kutyafajta - ahogyan vadászkutyáink is - munkakutya volt!
A törzskönyvezés kezdete (1879) előtt is jól boldogultak kutyáink és gazdáik a nagyvilágban. A „kutya” sem kérdezte meg, hogy van-e törzskönyve az ebnek, mert nem az számított, hanem a munkája. A Nemzetközi Kynológiai Szövetség (FCI) csak 1911-ben alakult meg, mely összefogja és irányítja az egyes fajták törzskönyvezését.
A törzskönyv, vagyis a kutya származási lapja fontos információkat hordoz az adott egyed felmenőit illetően. Megjegyzem, több esetben találkoztam azzal, hogy nem a valós adatok, ősök voltak feltüntetve a pedigrén – a tenyésztő bizalmasan megsúgta, bizony néha elkerülhetetlen, hogy a fajtajellemzők és egészség megőrzése érdekében más vonalakat is keverjenek bele a tenyésztésbe. Mindezzel együtt nem kérdőjelezem meg a származás pontos dokumentálásának jelentőségét a céltudatos tenyésztés érdekében. Egyes országokban - lásd USA – számos fajtából tenyésztenek kiállítási (show) és munka (field, working) vonalakat, amelyek már-már szinte külön fajtaként léteznek egymás mellett. Arra is találhatunk sajnos több példát – angol buldog, német juhászkutya, német vadászterrier, golden retriever...-, hogy egykor egészséges, kiváló kutyafajtákat tett tönkre fizikailag és idegrendszerileg is a „törzskönyves” tenyésztés a különféle tenyész-, alkalmassági- és munkavizsgák, tenyészszemlék működésének ellenére. Ezen fajták számos egyede már nem képes elvégezni az eredeti feladatát, mert genetikailag különféle súlyos betegségekkel terhelt. Gondoljunk csak bele abba, hogy a természet nem vezet törzskönyvet, mégis minden faj az állandóan változó környezeti tényezőkhöz alkalmazkodva vagy továbbfejlődik, vagy kipusztul. Igen szigorú és kíméletlen szelekció. Majd jön az ember és jól-rosszul próbálja utánozni a természetet.
Sajnos azt tapasztalom, hogy napjainkban nem feltétlenül a megfelelő irányba mennek a dolgok a kutyatenyésztésben. A kutyakiállításokon tapasztalható trendek és divatirányzatok hatására számos fajta díszállattá vált. A kutyatenyésztés biznisz lett – már az 1980-as évektől. Megjelentek a divatos fajták egyedeit tömegével tartó és kennelekben szaporító „tenyésztők”, akik mindenféle előképzettség, terv, koncepció nélkül fognak bele egy-egy, vagy több fajta „tenyésztésébe”. Az eredmény rengeteg nyomorult kiskutya és csalódott gazda. Másfelől viszont, a kutyatenyésztést is áthatja a társadalom más területein is tapasztalható egyfajta elitizmus. Egy-egy kiemelkedő eredménnyel rendelkező szülőktől származó kiskutya ára az egekben van. Ugyanakkor szembesülnünk kell azzal, hogy sokszor a törzskönyvezett kiskutya ingyen sem kell senkinek. Felmerül a kérdés, a törzskönyv mit is garantál? Mert az, hogy a nyolc-tizenkét hetes korában hazavitt kiskutya egyszer majd egészséges, a fajtajelleget híven tükröző, eredeti feladatának elvégzésére alkalmas felnőtt egyeddé válik, közel sem biztos. Ugyanis ehhez a megfelelő genetikai háttér megléte mellett szükség van a gazdára, aki lelkiismeretesen, szakszerűen, gondosan felneveli és kiképzi. Volt már olyan nagyon drága kutyám, amelyik sajnos, végül nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a származási lapján szereplő híres-neves felmenői ellenére. Viszont egy hűséges és kedves családtag lett, de eredeti feladatának elvégzésére, különféle betegségei miatt alkalmatlannak bizonyult. Itt joggal felmerülhet a tenyésztői garancia kérdése. De ki ad ma, és milyen garanciát egy kölyökkutyára?
A kutyatenyésztés ma már tudományos alapokon nyugvó, tudatos szelekciós program, meghatározott célok elérése érdekében – az utódok jobb minőségűek legyenek, mint az őseik. Komoly szakmai felkészültséget, tudást feltételező, felelősségteljes dolog, amely nagyon sok energiát, időt és pénzt igényel. Egy kutyával napi több órát is kell foglalkozni, különösen a munkakutyákkal. Vajon ez alapján egy felelősségteljes, valódi tenyésztőnek mennyi kutyája lehet?
Most térjünk át a vadászkutyákra. A hazai vadászati gyakorlatban is megfigyelhető, hogy bizonyos vadászkutya fajták nagyobb népszerűségnek örvendenek, majd időről időre újabb, más fajták kerülnek előtérbe. A hazai vadászkutya populáció tehát mind minőségében, mind összetételében folyamatosan változik. Szakmai berkekben is találkozok azzal, hogy versenyeken, alkalmassági vizsgákon csak a törzskönyves vadászkutyákat ismerik el. Tényleg csak az a kutya dolgozhat jól, amelyik rendelkezik megfelelő származási lappal? Szerintem nem a papír, hanem a kutya dolgozik. Sőt a kutyák egymás között sem „diskurálnak” arról, hogy kinek, milyen papírja van. Egész egyszerűen nem ez számít. Talán célravezetőbb lenne, ha - mint azt őseink tették – a kutyát a teljesítménye és munkája alapján ítélnék meg, és nem a külleme, származása alapján. Érdekes lenne elgondolkodni egy újfajta megközelítésű vadászkutyaversenyen, ahol nemcsak a pedigrés vadászebek és gazdáik mérhetik össze tudásukat egymással, hanem származási lappal nem rendelkező vadászkutyák, esetleg keverékek is - győzzön a jobbik alapon. Szerintem sokan meglepődnének az eredményen. Tudjuk jól, hogy sok törzskönyves vadászkutya sajnos minden másra alkalmas, csak épp vadászatra nem! Egyfelől azon sajnálkozunk, hogy nincs elég dolgozó vadászkutya a vadászterületeken, másfelől megpróbáljuk magunkat lekorlátozni a törzskönyves kutyák erőltetésével. Mi lenne, ha nem a törzskönyv lenne a lényeg az alkalmassági vizsgákon és versenyeken, hanem a kutya munkája? Ne feledjük el, hogy ma is alakítunk ki új fajtákat, melyeket a megváltozott körülmények szüksége szül, lásd Andreas Schniete SSB kopói. Ezek a remek kutyák igen meggyőzően dolgoznak, köszönhetően a következetes szelekciónak és megfelelő hozzáértésnek. Az is előfordul, hogy bizonyos vadászati feladatokra nem vadászkutya fajtát használunk, hanem eredetileg teljesen más célra kitenyésztett fajtát (mudi), vagy keverékeket, mert ezek a kutyák egész egyszerűen alkalmasabbak az adott feladatra. Számos olyan, még el nem rontott kutyafajta létezik, amelyekről a legtöbb vadász nem is tudja, hogy valójában vadászkutya (akita, lajkák, elkhund, basenji, rhodézai ridgeback stb.). Érdekes lenne felfedezni a bennük rejlő lehetőséget, alkalmazhatóságukat megvizsgálni a hazai vadászati gyakorlatban. Hadd írjak le egy másik példát: a vadászíjászok tudják, hogy a nyílvesszővel megsebzett nagyvad utánkeresésére a vérebnél a tacskó sokkal alkalmasabb, mivel a sebzés jellegéből adódóan másfajta nyomot kell követnie a kutyának. Tudvalevőleg a vad találatkor legtöbbször nem ijed meg, nincs meg a stressz által kiváltott jellegzetes szagnyom, csak vérnyom. Valójában be kell látnunk, hogy – mivel minden kutya eredendően ragadozó, tehát vadász – bármilyen kutyával lehet vadászni a megfelelő vadra, a megfelelő módon, ha arra az adott egyed alkalmas és megfelelően ki van képezve. Itt ajánlom az olvasók szíves figyelmébe Farley Mowat kanadai író „Ilyen kutya nincs is” című könyvét. Vagy emlékezzünk a magyar vadászirodalomban oly gyakran emlegetett mindenféle-fajta „kuvaszokra”, amelyek akkor és napjainkban is sajnos meglehetősen hatékonyan vadásztak, vadásznak „orvvadászként”. Mindez a kutyák veleszületett vadászösztönét bizonyítja. Tehát nem feltétlenül csak a pedigrés, adott feladatra kitenyésztett vadászkutyákkal lehet eredményesen vadászni. Akkor miért korlátozzuk magunkat és kutyáinkat, szűkítjük lehetőségeinket a vadászatban?
Itt érkeztünk el az emberi tényezőhöz. Miért is tartunk vadászkutyát? Mert nélkülözhetetlen társa az embernek a vadászatban már ősidők óta, mert vele együtt meghittebb, szebb és sokkal eredményesebb a vadászat, vadgazdálkodás. Ki tartson vadászkutyát? Sajnálattal tapasztalom, hogy egyre több gazdának fogalma sincs arról, mi is az, hogy kutya, sem az igényeiről, sem a felelős állattartásról, a kiképzéséről már nem is beszélve. Tudomásul kell venni, hogy nem mindenki alkalmas a kutyatartásra. Ugyanakkor attól, hogy valaki nem tart vadászkutyát, még lehet kiváló vadász. Hogyan tartjuk a munka-társunkat? Igen, a vadászkutya egyszerre dolgozik velünk erdőn-mezőn, és ugyanakkor az elválaszthatatlan társunk is a mindennapokban. A jó munkakutya, vadászkutya nem terem minden bokorban. Ahhoz, hogy kihozzuk a kölyökből mindazt, ami genetikailag kódolva van már az első naptól kezdve, ahogy hazavittük, foglalkoznunk kell vele nap mint nap rendszeresen, tudatosan és következetesen. Napjainkban divatba jött, hogy a kutyákhoz jól értő, felkészült és tapasztalt szakemberek bérbe képeznek ki vadászkutyákat olyan vadászoknak, akiknek nincs elég idejük, esetleg megfelelő felkészültségük a kutya felnevelésére, kiképzésére, bevadászására. Számos esetben láttam már, hogy a drága pénzen megvásárolt, hiper-szuper kiképzett vadászkutya nem úgy dolgozott újdonsült gazdájával, ahogyan az elvárható lett volna. Meggyőződésem, hogy nem a kutya hibája volt. Egész egyszerűen a másfajta kommunikáció miatt a gazda nem értette a kutyát, a kutya nem értette a gazdát, mert nem ismerték egymást. A kiképzőnek természetesen mintaszerűen engedelmeskedett a kutya, mert ő foglalkozott vele, őt tekintette falkavezérnek, az ő kommunikációját ismerte. Talán nem ártana ilyenkor a leendő vadászkutya tulajdonosnak felkészülni egyrészt a kutyatartásra, másrészt az adott kutyával való vadászatra. Az alkalmassági vizsga, a közös vadászat, a versenyek sikere a kutya és gazdája kapcsolatán, összeszokottságán, összhangján múlik elsősorban - sok egyéb más faktor mellett. A kutya természetes, öröklött adottságain túl a siker kulcsa maga a gazda, a felkészültsége, tapasztalata, hozzáállása, személyisége. A kutyák vadászati alkalmassági vizsgája mellett ugyanilyen fontos lenne a gazdák vadászkutyatartásra, képzésre és kutyás vadászatra vonatkozó felkészítése, esetleg vizsgája! A kutyakiképzést is, mint megannyi más dolgot tanulni kell. Mi lenne, ha előbb a vadászokat motiválnánk a kutyatartásra a vadászkutyás vadászatot népszerűsítő programokkal? Majd azok a vadásztársak, akik megfelelő önvizsgálat után – egyáltalán alkalmas-e a kutyatartásra, van-e elég ideje, megfelelő helye…stb. - kellő affinitást éreznek a vadászkutyatartásra, kutyás vadászatra, vehessenek részt felkészítő tanfolyamokon, képzéseken – az egyes vadászati módoknak, feladatoknak illetve kutyafajtáknak megfelelően. Tehát először érdemes lenne a vadászokat képessé tenni a vadászkutya tartására, kiképzésére. Azt vallom, hogy magára valamit is adó vadász - aki kutyával szeretne vadászni -, saját maga neveli, képezi ki a vadászkutyáját, mint ahogyan a saját fegyverünket is magunk lőjük be. Csak így képesek hatékonyan és eredményesen együtt dolgozni. A hivatásos vadászok számára, a fent említett okok miatt nem lehet kötelező a kutyatartás. Mi lenne, ha a vadászkutyát megfelelően tartó, és eredményesen használó hivatásos vadászt motiválnák, elismernék?
Összefoglalva:
A kutya az emberi evolúció hajnalától hűséges és nélkülözhetetlen társunk a vadászatban. A vadászkutya tenyésztők, vadászkutyát tartók, azzal vadászók, versenyzők közös feladata és felelőssége, hogy értékes vadászkutyáinkat őrizzük meg egészséges, kiegyensúlyozott, megbízható és hűséges vadásztársunknak, munkakutyának a jövő generációk számára. Ne degradáljuk le társ- és díszállattá! Ennél sokkal többre hivatottak! Az elismert és regisztrált vadászkutyafajták mellett ne féljünk kipróbálni és bevonni más fajtákat, esetleg törzskönyvvel nem rendelkező kutyákat a vadászatba, vadgazdálkodásba! Ne feledjük, nem a papír, hanem a kutya dolgozik!
Az állattartás, kutyatartás felelősség! A kutyával együtt történő vadászat különleges és felemelő érzés. A vadászkutyatartás, képzés, vezetés, kutyás vadászat életforma. Mind a kutyáink, mind saját érdekünk, hogy megfelelően képzett és felkészült vadászok váljanak kutyatartókká és vadászkutya vezetőkké. Ehhez a szükséges felkészülés lehetőségét a szakmai szervezeteknek kellene biztosítani. Előbb a vadászt képezzük, utána a kutyáját - lehetőleg vele együtt!
Ezúton kívánok minden jelenlegi és leendő kutyával vadászó vadásztársnak sok sikert, kitartást, jó egészséget és szép élményekben gazdag, jó vadászatot!