1867-ben egy, akkoriban merőben szokatlan könyvet vehettek kezükbe az érdeklődők; a Természetbarátok és Vadászok évkönyvének első (és egyben utolsó) kötetét. A szerzők között szerepelt korának talán legnagyobb vadásza, Ujfalvi Sándor, a világutazó Xántus János és a híres etnográfus- felfedező Vámbéry Ármin. A könyvet pedig gróf Lázár Kálmán szerkesztette, aki éppen 150 esztendeje, 1874. február 27-én hunyt el.
Szárhegyi gróf Lázár Kálmán 1827. május 27-én született Bencencen, Hunyad megyében. Akkoriban Magyarországon a természettudomány (és ezen belül az állattan) még gyermekcipőben járt, nem álltak rendelkezésre szakkönyvek, a hazai fauna kutatását is még épphogy csak elkezdték. Cikkem főszereplője éppen ezért jelentős összegeket áldozott a külhoni szakirodalom beszerzésére. Amikor ő élt, a zoológiai kutatást nem mindig lehetett elkülöníteni a vadászattól, ugyanis nem csak a megfigyelés, hanem az elejtés, begyűjtés utáni vizsgálat volt a kutatás tárgya. Akik megtehették, ki is preparáltatták zsákmányukat. Lázár Kálmán is követte korának szavát, otthonában 2000 (!) madár és ki tudja hány emlős preparátumát őrizte, közöttük több külhoni fajét, amelyeket talán cserélt, de az sem kizárt, hogy drága pénzen vásárolt. Sőt, felettébb valószínű, hogy kollekciójának néhány ritkaságát a Mexikóból vagy éppen Délkelet-Ázsiából hazatérő Xántus Jánostól kapta. Madártojásokat is gyűjtött, ez a kollekciója 8000 darabból állt. A Lázár-gyűjtemény sajnos a tudós gróf halála után megsemmisült és/vagy szétszóródott. A XIX. században még nem létezett az etológia tudománya, így az állatok viselkedésének kutatása csak néhány közkedvelt vagy vadászati célból jelentős fajra korlátozódott, illetve néhány faj „hasznát” vagy „kárát” igyekeztek meghatározni. Ő volt például az első, aki 1873-ban hosszabb tanulmányt közölt a hiúzról, s úgy írt a viselkedéséről, hogy leírásának jelentős része ma is megállja a helyét.
Lázár Kálmán kiterjedt levelezést folytatott a kor neves zoológusaival, például a híres Alfred Edmund Brehmmel, Az állatok világa szerzőjével és annak ornitológus édesapjával.
Irodalmi munkássága roppant jelentős, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy már akkor sem volt egyszerű egy vadász- vagy állatokról szóló könyvet megjelentetni. Lázár Kálmán egyszerre volt szépíró és szakíró. Első könyve, A lég urai 1863-ban jelent meg, ezt követte a fentebb említett Természetbarátok és Vadászok évkönyve, ahol minden hónaphoz egy Vadásznaptárt is írt; kifejezetten a vadászok számára közölt a hónaphoz kötődő, fontos információkat. Például júliusra a következő intelmet adja: „Azon vaddisznókat, melyek pagonyt cserélve, más területre átcsapnak – bár legjobb idejök még korántsem érkezett el – június, július és augusztusban különösen kell zavarni és lőni, mert az ilyenek kijárnak a kalászos életbe és a kukoriczásba s ott jelentős kárt okoznak.”
A szabad természetből 1873-ban látott napvilágot, s ugyanebben az évben adták ki a Hasznos és kártékony állatainkról I. kötetét. Írt egy könyvet az állatkerti állatokról is, Körút az állatkertekben címmel (1867), s 1866-ban megnyílt Pesti Állatkert első útmutatója is az ő nevéhez fűződik.
Emellett megírta a szabad sajtó történetét (1867) és egy könyvet az 1849-ben Törökországba menekült magyar katonákról.
Cikkei, tanulmányai tucatnyi lapban láttak napvilágot, s halálakor még legalább öt könyve várt kiadásra. Sajnos ezeknek a kéziratai sincsenek már meg.
Lázár Kálmán jobbára csak Erdélyben és Magyarországon járta a természetet, ám egy korabeli fénykép tanúsága szerint 1863-64-ben gróf Zichy Jenő és Vámbéry Ármin társaságában egy arábiai expedíción is részt vett.
Haláláról így írt Xántus János: „Múlt évi (1874 – K. Zs.) február 14-én a hosszas éjjelezés által kimerülve, s nyomasztó anyagi helyzetének gondjai közt – tört lélekkel ágyba feküdt, s 13 nap múlva február 27-én – a minden körülmények közt hűséges nejének karjai közt meghalt.”