Szeptember harmadik hétvégéjén újabb bikák kerültek terítékre „mintaterületünkön”.
Ismét egy újabb vendégcsoport tette tiszteletét a Bogdása melletti Körcsönyepusztán, ahol a Sellyei Pagony Vadásztársaság vadászháza található. A külföldi vadászok pénteken érkeztek, vasárnapig három bikát is sikeresen terítékre hoztak. Ezek közül az egyik egy 7,5 kilogramm körüli példány, illetve a másik kettő egy 11 és egy 10 kilogrammos bika, mindegyikük az öreg korosztályba tartozik. A csoport egyik tagjának még nem sikerült elejtenie a kívánt fővadját, mivel abnormis agancsost kíván terítékre hozni, de eleddig nem sikerült a területen a kívánalmaknak megfelelő vaddal találkozni.
A társaság elnökével, Góg Gáborral beszélgettünk a bőgés aktualitásairól, amikor egy új trend kirajzolódására terelődött a szó. A külföldi csoport egy tagja, egy idős vadász, aki több mint 35 éve visszajáró vendég Magyarországon, csak öreg bikát hajlandó elejteni és általában nagyra becsüli a magyarországi gímszarvast. Számos bikát ejtett már el hazánkban, de még a legutóbb, a mintaterületünkön elejtett bikája mellett is éjszakába nyúlóan, órákat képes volt egyedül eltölteni, felidézve magában újra és újra a vadászat apró mozzanatait, leróva tiszteletét az elejtett vad iránt. A vadászatra pedig nem két napot szánt, mivel csak a korkritériumnak megfelelő bikával volt hajlandó távozni. Az elnök úgy jellemezte, hogy „egy igazi, régi Hirschmann” a maga nemében az úriember.
Sajnos nem elég gyakran, de évente legalább egy alkalommal – ahogy most is – látnak a területen igazán öreg és nagy, legalább 12 kilós bikát, melyre igyekeznek vendéget találni. Ez nem bizonyul könnyed feladatnak manapság – és itt jön képbe az új trend –, mivel azon réteg tagjai (tisztelet a kivételnek), akik megengedhetnék maguknak egy nagybika elejtését, manapság enyhén szólva nem a fent vázolt úr gondolkodását képviselik a gímbikavadászat kapcsán. A probléma ott kezdődik, hogy amikor a vadászatra jogosult felkínálja számukra a lehetőséget, eleve nem szeretnének – a saját értékítéletük szerinti – „sok” időt áldozni a vadászatra, aminek úgy kívánják az elejét venni, hogy előzetesen fényképet kérnek a bikáról, ami alapján meghozhatják a döntést, hogy a képen szereplő vad megéri-e nekik a „fáradtságot” az utazásra és a vadászatra. Ami talán még rosszabb, hogy ugyanezen réteg azon tagjai, akik maguk keresnek vadászati lehetőséget, szintén előzetesen elvárják a vadásztatótól, hogy „kész katalógussal” szolgáljon a területen tartózkodó, elejthető bikákról. Gáborral egyetértettünk abban, hogy ez az „újkori” felfogás semmiképpen sem a vaddal, vagy a vadásztatóval kapcsolatos tiszteletről tanúskodik, és sajnos egyre inkább fogynak a „Hirschmannok”… Az elnök biztosított afelől, hogy náluk továbbra sem erről fog szólni a vadászati főidény.