A link vágólapra másolva!
Cikk kép

Egy új – dél-afrikai – tanulmány megállapításai alapján az emberi hangok sokkal nagyobb félelmet keltenek a vadon élő emlősökben, mint az oroszlánok üvöltése.

 

Egy, a Current Biology hasábjain publikált kutatás szerint a vizsgált vadon élő állatok – közöttük az antilopok, az elefántok, a zsiráfok, a leopárdok és a varacskos disznók – megtanulták, hogy az emberekkel való érintkezés rendkívül veszélyes a vadászat (orvvadászat), a fegyverhasználat és a kutyák miatt.

A tudósok a Kruger Nemzeti Park víznyelőinél elrejtett hangszórókon „normálisan” beszélgető emberek hangfelvételeit játszották le. A vadon élő állatok körülbelül 95 százaléka megijedt és gyorsan elszaladt. A tudósok által választott emberi beszéd az országban általánosan beszélt helyi nyelveket foglalta magába.

Mindezzel szemben a vicsorgó és morgó oroszlánokról készült hangfelvételek lényegesen kevesebb riadalmat váltottak ki a vizsgált vad körében. Érdekesség: a kísérlet során észrevették azt is, hogy bizonyos elefántok a nagymacska-üvöltések hatására megpróbáltak szembeszállni a hang forrásával.

The Independentnek a tanulmány társszerzője, Michael Clinchy elmondta: „Van ez az elképzelés, hogy a vadon élő állatok hozzá fognak szokni az emberi jelenléthez, ha nem vadásznak rájuk. Mi most megmutattuk, hogy ez nem így van. Az emberektől való félelem berögzült és mindent átható…”

https://youtu.be/Kl4IuahbWEI?si=CU4YO77XBT4D0_PJ

Ezen a videón az látható, hogyan reagál a vad az emberi beszédre

https://youtu.be/874FBxQyA0M?si=hxq-8KsM3f0Dt2x0

Itt pedig az, miként reagálnak az elefántok az oroszlánüvöltésre