Olyan, mint egy festmény valamelyik vadászkastélyunk faláról az a fotó, amit Orosz György kollégánknak sikerült készítenie, miközben a nem létező reumáját kezelte a csalánosban.
A májusi cserkelések mindig különlegesek. Az erdők üde zöldek, a mezők ciripelve hullámoznak és a vad sokkal nyugodtabb, mint az év más időszakában. A szarvasok korán mozdulnak, és friss színezetükkel kitűnnek a délutáni surlófényekben fürdő tájban.
Egy erdei tisztásra tartottam, ahol előző nap gímszarvasbikákat láttam már kora délután legelni. Akkor nem mentem közelebb, mert a széljárás miatt túl nagyot kellett volna kerülnöm, és a fotózáshoz szükséges, megfelelő helyre sem tudtam volna már befészkelni magamat anélkül, hogy a bikák észre ne vegyenek. Másnap azonban, bízva a vad szokásaiban, már korán kiértem a területre, és a tisztás szélén, egy nagy kidőlt fa törzse mögé helyezkedtem el. Ez nem is volt annyira egyszerű, mert a fa méteres csalántengerben feküdt, és bizony a ruhám semmit sem ért a csalántüskékkel szemben.
A területre való rálátás, a háttér és a fények szempontjából a helyszín kiváló volt. Kellemetlen viszketések közepette már-már éppen kezdtem megbánni a felvállalt önsanyargatást, amikor pár méterrel mellettem kiváltott egy szarvastehén a borjával, és közvetlen előttem legelni kezdtek, illetve a borjú időről-időre odalépett az anyjához szopni, de az rövid idő alatt odébb tessékelte. Olyan közel voltak, hogy a teleobjektívvel nem tudtam fotózni, így csak mozdulatlanul néztem őket. Szerencsére, szép lassan távolodtak tőlem, de egyszer csak felkapták a fejüket, és a túloldali erdőt figyelték mereven, ahonnan pár perc múlva kilépett egy barkás bika. Érdekes volt, mert a borjú többször elcsatangolt az anyja mellől, és kíváncsian közeledett az akkor már szintén kint legelő bikához. Majd szökdécselve visszairamodott az anyja mellé. Volt a háttérben egy olyan rész, amely előtt nagyon szerettem volna a bikát megfotózni. Egy fenyő virágzatának narancssárga gyertyái és kérgének világló foltja, a vadkörtefa üdezöld leveleivel és a kökény gömbölyded bokraival pompás összképet ígért. Sok idő eltelt és végül a bika pont azon a váltón lépett vissza az erdőbe, mely a kiszemelt hátteret keresztezte. Még egy halk füttyszóval sikerült a kellő helyen megállítanom, épp csak annyira, hogy visszanézzen.