Hosszú az út a felkészüléstől a terítékig. Erről szólt a tavaly januári lapszámunkban megjelent alábbi írás is, amelyet Szigeti Edit kollégánk készített.
A SEFAG Zrt. Szántódi Erdészetének társas nagyvadvadászatán egy hangulatos nyiladékon állok Jakus László társaságában, aki az erdészet vadgazdálkodási ágazatvezetője, egyben az éppen zajló terelővadászat vezetője. A mai napot arra szántuk, hogy átadjuk olvasóinknak a téli társasvadászatok hamisíthatatlan hangulatát.
Amint kezdetét vette a terelés, a szakember elégedett bólintással nyugtázza, hogy eldördültek az első lövések. Csendben várakozunk, fülelünk, közben folyamatos az információáramlás a rádió-adóvevőn a vadászatvezető, a felvezetők, valamint a hajtásvezetők között és ahogy közeledik a hajtósor, úgy halljuk egyre közelebbről a hajtókutyák csaholását is. Két dámbika oson el hangtalanul mellettünk, balra egy süldő ugrik át a nyiladékon, majd néhány tarvad kíséretében fiatal gímbikák szökkenek keresztül az úton. A vadászatvezető számolja a lövéseket, latolgatja, vajon melyik vendég tett lövést a vadra és jelzett-e becsapódást a lövedék hangja.
A 17 fős, évtizedek óta visszajáró német vendégek részvételével zajló vadászaton két terelést szerveznek mára és ahhoz, hogy minden a tervek szerint haladjon, a nagy napot megelőzően hosszú előkészületre volt szükség. A vendégek gyakran csak a felszínt látják…
Felkészülés
– A jó vadgazda már hónapokkal a hajtóvadászati idény megkezdése előtt nekilát a vadászterület felkészítésének és az alapos tervezésnek – kezd bele a szakember. Ezeknek a munkálatoknak egy része (kaszálás, belógó ágak lenyesése stb.) gyakran egybeesik a szarvasbőgésre való felkészüléssel, a vadászati berendezéseket pedig folyamatosan, egész éven át karbantartjuk.
A vadászterület azonban évről-évre változhat – például új vágásterületek keletkeznek, épül egy kerítés –, és a vad mozgása is módosul, amihez igazodniuk kell, következésképpen a vadászati berendezések áthelyezésére is szükség lehet. Ezeket a műveleteket a szakszemélyzet már hónapokkal a vadászatok előtt elvégezi annak érdekében, hogy a hajtásokat megelőzően már nyugalmat biztosítsanak a vadnak. A zavartalanság mellett az állománysűrűség növelésében a takarmányozásnak is szerepe van, ezért hetekkel a tervezett hajtások előtt fokozottan takarmányoznak.
– A hajtás előtt közvetlenül végig járjuk a területet, ellenőrizzük, nehogy kidőlt fa okozzon fennakadást az éles helyzetben, piros jelölőfestékkel jelöljük a tiltott lőirányokat, a száraz avart eltávolítjuk, így is megjelöljük azt a helyet, ahol a vendégnek a hajtás ideje alatt tartózkodnia kell majd a balesetmentes vadászat érdekében, továbbá ülőkuglikat helyezünk el a vendégek számára, minden módon igyekszünk tehát minél komfortosabbá tenni a vadászatot – mondja az ágazatvezető, aki hozzáteszi: a vadászat résztvevői számára szükséges információkat – a hajtások sorrendjét, a lőállások helyét és a tiltott lőirányokat, valamint a fontosabb telefonos elérhetőségeket – pedig a vadászat megkezdése előtt kiosztott hajtástérkép tartalmazza.
Fontos a stratégia
– A globális tervezéskor nem pusztán egy hajtónapot kell megszerveznünk, hanem az egész hajtásidényre fel kell állítanunk az adott évi koncepciónkat, mert a hajtások sorrendje is nagyon fontos. Mindig a szélső peremterületekről próbáljuk a vadat egyre jobban bekoncentrálni a központi területekre, és a hajtások sorrendjét ennek megfelelően építjük fel, bár – tekintettel a megváltozott körülményekre –, manapság e szempontnak kevésbé van jelentősége – folytatja a szakember. – Míg húsz évvel ezelőtt a hajtások tervezésénél azt is figyelembe kellett vennünk, hogy mikor aratják le a takarmányt biztosító több száz hektáros kukoricatáblákat és onnan majd hogyan húzódik vissza a vad az erdőbe, ma – amikor jó esetben annyi kukoricát fogyaszt a vad, amennyit a vadgazda kiszór neki, hisz szinte minden kerítéssel védett –, a mezőgazdasági táblák közé beékelődő kis erdőfoltocskák már üresek, így a hajtás tervezésekor nem is számolunk velük. Arra sem kell várnunk, hogy a vad a mezőgazdasági területekről visszahúzódjon az erdőbe, hisz a kerítések miatt ki sem mehet onnan, így sokszor már az idény elején is kezdhetjük a vadászatot az erdőtest közepében.
Az idény tervezésén túl a napi hajtások pontos menetrendjét is jól át kell gondolni ahhoz, hogy a nap végén gazdag teríték és elégedett vendégek mellett szólhasson a vadászkürt. E tekintetben a stratégiát illetően a vendéglétszámot nem hagyhatják figyelmen kívül. A kisebb erdőkben ugyanis nincs mód 20-25 fős csoportok leállására, mert nincs annyi hely, hogy egyszerre nagyszámú vadász tartózkodjon biztonságosan a területen, ezeket 10-15 fő esetén mozgatják meg, de vannak olyan, nagyobb erdőterületek, melyek inkább nagylétszámú csoportokkal hajthatóak meg eredményesen. A helyiek tapasztalata szerint minél több az elálló vadász, úgy nő exponenciálisan a teríték létszáma, ezért az eredményesség érdekében minimum 12-13 fő elálló vadásszal szoktak kalkulálni. Hiába választják ki tehát egy hajtásban a 8 legjobb standot, 8 puskával önmagában nem lesznek eredményesek, mert a vad kiszimatolja, hogy melyek azok a helyek, ahol bántódás nélkül ki tud törni a hajtásból. Megeshet, hogy a 15 vadászból lesz olyan, aki aznap nem jut lövéshez, ám a szerepe mégis kulcsfontosságú lehet, mert ha ő nem lett volna ott, maga a hajtás volna sikertelenebb, azaz este a teríték volna szegényebb. Ezért törekszenek tehát a nagy vendéglétszámú csoportok fogadására. A visszatörő vagy a hajtás elején álló standokra (hozzájuk ér el legelőször a hajtósor) kerülő vadászok elkeseredésére semmi ok, nem azért állítja ezekre a helyekre őket a hajtásvezető, mert nem tudna máshol helyet biztosítani számukra, hanem ez is a stratégia része. A vad – főleg az idősebb, mely már többször átélt hajtóvadászatokat –, ugyanis gyakran nem előre megy a hajtásban, hanem a beállóhelyéről kimozdítva elindul hátra, épp csak átrohan a hajtósoron, majd visszatér az immáron nyugodt területre, ahol biztonságban érzi magát. Ezekben az esetekben a hátratörő vadra állított vadász sokkal esélyesebb, mint az előretörő vadra állított társa, ráadásul nem rohanó, hanem már nyugodt léptekben közlekedő vadra emelhet fegyvert.
Az időjárás is lényeges tényező, hisz a vad viselkedése nagymértékben függ tőle. A szarvassal ellentétben a vaddisznó – miután a kutyák kimozdították a búvóhelyéről –, viszonylag jól irányítható a hajtókkal, sőt ha ropogós fagy van, sokkal könnyebben mozdítható meg. A csepergős, enyhe időben viszont úgy jár, mint a szellem: egyik szederbokorból a másikba bujkál, és nehéz őket kimozdítani, sőt az is előfordul, hogy a rutinosabb egyedek még a hajtott erdőrészlet területét sem hagyják el.
– A szarvasféléket kevésbé lehet hajtani – a vadászatuk neve is erre utal, terelővadászat –, mert őket inkább csak megindítjuk a beállóhelyeikről – magyarázza Jakus László. – A szarvasok mozgását elsősorban a szélirány befolyásolja, igyekeznek mindig széllel szemben közlekedni, ez biztonságosabb, így érzik a szagokat.
Mennyit hajtsunk és kikkel?
A napi hajtásszámra rátérve a szakember arról számol be, hogy manapság inkább nagyobb területeket hajtanak meg, ezért 3 hajtásnál nem igen terveznek többet.
– Míg apáink, nagyapáink napi akár 5-6 kisebb hajtást is végeztek – apróbb erdőfoltokat, pár tízhektáros sűrűket, vadbeálló-helyeket mozgattak meg –, ma már több száz vagy akár ezer hektáros területeket hajtunk meg egyszerre, mert a hajtott terület nagyságának növekedésével egyenes arányban csökken egy esetleges „üres” hajtás esélye, túl ezen nem rabolja a drága vadászidőt az egyik hajtásról a másikba való utazás, átállás – magyarázza a vadászatvezető. – Mindezek miatt naponta maximum 3 hajtást, de nagylétszámú csoportok esetében gyakran csak kettőt – egyet délelőttre, majd ebéd után egyet délutánra – tervezünk egy napra. Tekintve, hogy a klímaváltozás miatt ma már ritka a mínusz 10 fokos kemény fagy, nem okoz kellemetlenséget a vadásznak órákat egyhelyben állni.
A jó stratégián és a vadászszerencsén túl a társas nagyvadvadászatoknak személyi feltételei is vannak, a hajtás sikerében a hajtóknak például kulcsszerepe van… Ezen a területen általában törzshajtó-csoportokkal dolgoznak, akik hosszú évek óta visszajárnak hozzánk és évről-évre megbízhatóan támogatják a munkát. Saját maguk nevelik ki a hajtókutyáikat, melyek hű társként segítik őket a hajtásokban. A hajtók idősebb generációjának tagjai ifjú koruktól részt vesznek a hajtásokon, ők úgy ismerik a területet, mint a tenyerüket, még ma is alapoznak rájuk.
A hajtás zökkenőmentes lebonyolítása érdekében a hajtók és a hajtásban elesett vad gyors mozgatásának óriási jelentősége van, hisz nagymértékben ezen múlik a hajtás gördülékenysége.
– A vadösszeszedés célszerű menetének átgondolása nem kis feladatot ró a kerületvezető vadászra. Egyes standok több hajtásban is szerepet játszanak és mire a következő vendég odaér, az előző vendég által elejtett vadat már be kell gyűjteni. Itt említem meg, a vendégek gyakran szeretnék tudni, hogy hogyan azonosítjuk be, melyik vadat ki ejtette. A nagyvad azonosítójelen túl a vadat már azonnal a begyűjtéskor egy plombával is megjelöljük, ami végig kíséri – még a főzővízben is – a trófeás vadat. A nagyvad azonosítójel tehát a vad testét követi, ez a jelölőszámot tartalmazó plomba viszont a trófeát, így nem történhet meg, hogy felcseréljük azokat – avat be a részletekbe a szakember.
Visszakanyarodva a bevezetőben említett vadászathoz, mind a délelőtti, mind a délutáni mozgatás meglehetősen eseménydúsra sikeredett és számos izgalmas pillanatnak lehettünk fül- és olykor szemtanúi, esett a nap folyamán babos kan, ritkaságszámba menő öreg szarvastehén és egy – korábbi sérülésből eredően – háromlábú ünő is. A sikeres szántódi nap végén a terítéken a vendégek megelégedésére 20 vaddisznónak, köztük 4 méretes kannak, 13 gímszarvasnak és 1 rókának szólt a vadászkürt.
Megjelent a Nimród Vadászújság 2023. évi januári lapszámában.