A link vágólapra másolva!
fotó: Zalaegerszeg.hu/Seres, Sós Eszter
fotó: Zalaegerszeg.hu/Seres, Sós Eszter

Rendőrökből álló csapat nyerte Zalaegerszegen a jótékonysági főzőversenyt, amelynek a bevételét idén a helyi idősek otthona kapta.

 

Idén is megrendezték Zalaegerszegen a Vadpörkölt és Borfesztivál – Zalai Teríték elnevezésű programsorozatot, amelynek fontos része volt a szombati jótékonysági főzőverseny. Az eseményre több mint négyezer, egyenkét 500 forintos jegyet vásároltak az érdeklődők, amelynek a bevételét a város idősek otthona kapta. A versenyt a Kékszarvas elnevezésű, rendőrökből álló csapat nyerte a 91 induló társaság közül.

A rendezvény aktív résztvevője volt az Országos Magyar Vadászkamara Zala vármegyei Területi Szervezete, amelynek titkára, Győrvári Attila tájékoztatta lapunkat az eseményről. Mint elmondta, társszervezetként segítették a lebonyolítást, szervezést, részt vettek a pénteken tartott felvonulásban, illetve másnap támogatták a főzőversenybe bekapcsolódó vadászatra jogosultakat. A felvonulás kapcsán elmondta, hogy azt a 75 évvel ezelőtt, Zalaegerszegen tartott Mária-kongresszus emlékére rendezték meg, amelyen közel 2000 felvonuló vett részt. Azt is megemlítette, hogy ez az esemény jól illeszkedik a vadászkamara területi szervezetének augusztus 26-án kezdődő programsorozatába, amely a Zalai Vadászati Évadnyitó rendezvénnyel vette kezdetét, majd a vadpörkölt fesztivál előtti szokásos vadgazdálkodási konferenciával folytatódott, amely idén a Nimród Vadászújsággal közösen tartott Nimród Fórum volt.

 

Cikk kép
Cikk kép