Nehéz leírni azt az érzést, ami a bőgés előtti időszakban szállja meg a vadászokat.Azoknál a vadőröknél, akik ebben az időszakban vendéget is kísérnek – ha ez egyáltalán lehetséges –, még fokozottabb az izgalom, mert megannyi kérdés vetődik fel a vadásztatással kapcsolatban.
Ez az izgalmi állapot még tovább fokozható, ha a terület kezelője vérebet is vezet. Nos, ebben az esetben tényleg fel kell köti a gatyát, és a szeptemberi készülődést valóban időben kell elkezdeni! A vérebvezetőt és kutyáját több olyan külső tényező is befolyásolja a bőgési időszakban, amelyen, ha akar, sem tud változtatni. Ilyen tényező például az időjárás. Az utóbbi években történetesen a kánikulával kellet küzdeni. A szeptember eleje évek óta kegyetlen forrósággal köszöntött be. Az ilyen izzasztó melegben nagyon nehéz dolgozni. A kutya és vezetője ugyancsak megszenved a meleggel. A szálasokban, erdős területen keresni még csak-csak, de ha a vad a kukoricásokat választja a menekülésére, nos, akkor a vezető ugyancsak figyelje az ebét, és tízszer is gondolja meg a hajszát, mert az embermagasságban mérhető harmincöt fok lent, a zárt kukoricában, a kora délutáni időszakban akár ötven fok is lehet, ami a négylábúakra nézve a hajsza esetében igen veszélyes!Ezért a „csatolás” előtt ajánlatos itatni, pihentetni és jól átmosni hideg vízzelnégylábú segítőnket.
Sajnos minden egyes hajszában benne van az is, hogy utoljára látjuk hű társunkat. A kutya a csatolás után „kilő”, és onnan kezdve az állításig mindent egyedül kell megoldania. Ilyenkor lehet imádkozni, hogy még egyszer lássuk egymást! Gímbika keresésénél is előfordulhatnak bőven balesetek. Egyáltalán nem ritka, hogy a sebzett bika visszatámad a kutyára, és így ejt rajta komoly sebeket. Hála a nyomkövető GPS-rendszernek, ma már viszonylag kevés véreb vész el, de annál veszélyesebb a kiterjedt úthálózat. Az ütközések, elütések ellen nem tudunk védekezni. Autóutak és vasúti sínek hálózzák be a vadászterületeket. A menekülő vad és az őt követő, hajszán lévő kutya bizony bőven ki van téve az ilyen baleseteknek. Az ütközések és a támadások mellet temérdek veszélynek van még kitéve a szolgálatát teljesítő véreb. Vannak kegyetlen emberek, aki befogják és nem engedik az útjára, s nem szívesen írom le, de volt már olyan eset is, amikor a vadász nézte a sebzett vadat állító vérebet kóbor kutyának, és lelőtte.
Hosszasan lehetne sorolni azokat az eseteket, amikor a vezetőt érik balesetek, mert a vágások, csípések, zúzódások és ficamok szinte mindennaposak a vezető életében. Nagyon fontos a jó felszerelés, és talán még a fegyver kaliberénél is kardinálisabb az, hogy milyen lőszert, pontosabban milyen magot használunk az utánkereséshez használatos puskánkhoz. A túl kemény mag esetében nincs elég ölőerő, a puha, szétfröccsenő lövedék pedig fokozottan veszélyes a közelben állító ebre. Ilyenkor nagyon körültekintően kell megadni a kegyelemlövést, és ekkor van igazán szükség a higgadt, nyugodt, hideg fejjel dolgozó vérebvezetőre. A sebzett vad keresése egyáltalán nem egyszerű feladat, ezért érdemes felkészülten várni az áhított szarvasbőgést...
Szóval készülődünk. Ülünk az augusztusi alkonyban, most még pihenünk. A kutyám unottan ül a lábamnál, majd nyög egyet, komótosan összetekeredik és lefekszik. Egy kívülálló azt hihetné, nem érdekli a világ – de ahogy én is érzem a szeptemberi várakozást, úgy ő is pontosan tudja, hogy milyen hónap következik.
Megjelent a Nimród Vadászújság 2019. évi szeptemberi lapszámában.