Az ország számos területén jelent meg és ugrásszerűen nőtt az aranysakál állománya. Ezeken a helyszíneken több nagyvadfaj (dám, őz) egyedszáma drasztikus módon csappant meg, így a sakál megjelenése erős indulatokat váltott ki a vadászokból. A Pilisi Parkerdő Zrt. mégis arra törekszik, hogy ez a ragadozó gazdagítsa a faunát a területein.
Dr. Csépányi Péter erdőgazdálkodási és természetvédelmi vezérigazgató-helyettes érdeklődésünkre elmondta: szerencsés helyzet, ha az erdőkezelés és a vadgazdálkodás egy kézben van adott területen, ez komplex szemléletet tesz lehetővé. A Pilisi Parkerdő Zrt. szakemberei úgy vélik: az erdőkezelés és a vadgazdálkodás szerves egységet alkotnak, az erdő elképzelhetetlen vad nélkül, sőt, az optimális sűrűségű vadállomány hasznot is hajt az erdőnek, ahogy a túl nagy populáció pedig már inkább károkat okoz. Leszögezte: az erdő hasznában nem pusztán a kitermelhető famennyiséget látják, hanem olyan ökoszisztémát, ami – többek között – hozzájárul a biodiverzitás fenntartásához, a levegő tisztaságához, a rekreációhoz és képes alkalmazkodni a klímaváltozáshoz. Mint rámutatott, ez utóbbi évről évre nagyobb kihívást jelent és próbára teszi az erdőket. Erre a helyzetre tapasztalataik szerint a vegyes korú, elegyes erdők reagálnak a legjobban és képesek alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Ehhez azonban az is fontos, hogy a vadállomány a megfelelő sűrűségben legyen jelen, így az ily módon végzett vadászat manapság az egészséges, alkalmazkodóképes erdő egyik legfőbb záloga.
„Nyilvánvaló, hogy minden terület nem keríthető be, a sok kerítés nem jó a vadnak. Ezért mi a természetes közeg adta lehetőségekkel igyekszünk élni, megpróbáljuk azokat használni. Ez azt is jelenti, ha vannak ragadozók, akkor azok fitten, egészségesen tartják a vadállományt, s ezzel számos hasznot is hajtanak az erdőnek. Csak egyetlen példa: itt van a szomszédban az ASP. Mondjuk, egy szakadékos, sűrű növényzetű részen elhull egy vaddisznó – nem biztos, hogy a tetemet valaki megtalálja. Ha nincs ragadozó, akkor a maradványok fél évig, vagy még tovább fertőzőképesek maradnak és viszik tovább a betegséget az állomány többi részére. Ha ragadozó fogyasztja el, akkor sokkal hamarabb eltűnik a területről a fertőzésforrás. S ez csupán egy a ragadozó „hasznai” közül. A mi szakmai véleményünk, ha az adott területen van egy ragadozó, akkor azt ne akarjuk tűzzel-vassal kiszorítani, hanem inkább keretek közt próbáljunk meg okosan élni az általa kínált lehetőségekkel. Világos, az sem jó, ha valami – adott esetben az aranysakál – túlszaporodik. Természetes ellensége például a szürke farkas, de a területünkön még nem találkoztunk vele, ezért nekünk kell szabályozni az állományt. Vadászaink tehát lőhetik az aranysakált, nincs megtiltva nekik, de csak ésszerű határok között. Arra az optimális helyzetre törekszünk, amit a farkas jelenléte eredményezne. Summa summarum, az aranysakálra szükség van a faunában, kedvezőnek ítéljük, ha egy létszámában ugyan kisebb, de egészségesebb vadállomány él a területen. Előfordulhat, hogy az őzállomány száma csökken, de ez nálunk nem jelent súlyos problémát, mert hegyvidéki jellegű területünkön nem mondható erősnek az állomány (az agancstömeg ritkán lépi át a 350 grammos határt), de méretét tekintve stabil. Például őz sutavadra – hivatásos vadász által kísérve – fizető vendéget nem fogadunk. Az őzállományt elsősorban a szakszemélyzet gyéríti, így akár még az aranysakál „szívességet” is tesz a munkatársainknak, leveszi ezt a terhet a vállukról. Az erdő megújulása szempontjából pedig fontos, hogy a vadrágás alól időnként az egyes területrészek kiszabaduljanak” – fogalmazott dr. Csépányi Péter.