A link vágólapra másolva!
fotó: Blaser
fotó: Blaser

Hangtompítókkal kapcsolatos szakmai napot tartott a Blaser Group Kft. október 24-én, a WB Shooting Centerben. A nap során három előadásra és lőmozis tesztelésre is sor került.

 

– Fontos ez a szakmai nap, mert egy részben homályos téma kapcsán szeretnénk a jelenlévőknek segíteni – mondta köszöntőjében Gercsák János, a cég ügyvezetője. A szakember lapunknak a szünetben hozzátette: a saját termékeik bemutatása mellett, a hangtompítók kapcsán a legfontosabb céljuk a partnereik, kollégáik edukációja volt, hiszen a vadászboltosok azok, akik közvetlen kapcsolatban állnak a felhasználókkal, a vadászokkal. Nekik teszik majd fel azokat a kérdéseket, amelyek a használat során felmerülnek, ilyen szempontból pedig ez egy nagy felelősség.

Ördög a részletekben

 

Fotó: Kókai Márton
Fotó: Kókai Márton

Az első előadást Szabián Norbert olimpikon, magyar sportlövő, a Polgári Kézilőfegyver és Lőszervizsgáló Kft. műszaki igazgatója tartotta a hangtompítók felépítése, működése, típusai és karbantartása ügyén. Mindjárt kezdésként megjegyezte, hogy a téma kapcsán a jogalkotói gondolkodást a világ más részein nagyban befolyásolták a hollywoodi filmek. Kitért arra, hogy határainkon túl merrefelé és mióta lehet használni vadászati céllal hangtompítókat. Finnországban és Franciaországban már hosszú évek óta, és az Egyesült Királyságban is hagyománya van az eszköznek. Az USA-ban szintén évtizedek óta része a mindennapoknak, igaz itt van egy 200 dolláros regisztrációs díj is, aminek történelmi okai vannak. A közelünkben Bajorországban 2015 óta, Ausztriában pedig 4 éve legalizálták. Idehaza 2004-ben engedélyezték első körben, ekkor speciális célra, majd 2020-ban a diagnosztikai célú elejtések kapcsán.

A lövéshez kötődő hanghatás fő forrásai között említette a fegyver és a lövedék hangját, valamint a csőtorkolaton kiáramló gázok hanghatását, másnéven a torkolatdörejt. Szólt még a lövedék hanghatásáról hangsebesség alatti és feletti lövedékek esetében. Felhívta a figyelmet arra, hogy mi minden jut a fegyvercsőből a környezetbe, így gáznyomás hullámra, a gáz tömegáramra, a hőmérsékleti hatásokra, a szilárdanyag tartalomra (füst, korom) és a vízgőz tartalomra (kicsapódásra hajlamos). A hangtompító előnyei között említette a zaj és hátrahatás csökkentését. Hangsúlyozta, hogy a hangtompító kamrái a gázok szabadtérbe jutásának időpontját elnyújtják, kisebb lesz a lökéshullám, amit generál a környező levegőben.

Feltette a kérdés: mennyivel csökkentik ezek az eszközök a torkolati dörejt? Válaszából kiderült, hogy elérhető akár a 30-35 dB torkolati zajcsökkentés is (specializált konstrukció esetén). Viszonyítás végett említette: 10 dB-nek felel meg a szúnyog zümmögésének meghallása 1 méter távolságból, 160-170 dB-nek pedig az űrrakéta felbocsátása közelről, ami már emberi fül számára elviselhetetlen zaj. Egy .308-as kaliber, normál csőhosszal, 150 dB körül működik. Ezt tudjuk csökkenti 20-30 dB-lel. Bár kevésnek tűnik, de mégis sokat számít, mert az emberi fül számára már sokkal elviselhetőbb lesz a zaj.

Az eszköz felszerelése és illesztése kapcsán hangsúlyozta: a polgári forgalomban lévő hangtompítók 95 százalékát menettel illeszthetik a vadászok a csőre. Ennek két funkciója van: a hosszirányú terhelést átveszi és illeszti két ponton.

Kiemelte az „otthoni készített” fegyvercső menetekben lévő veszélyt, amelyet „fegyercső tönkretételnek” nevezett, mivel véleménye szerint tizedmilliméteres tévedés is nagy problémákat okozhat. Kulcskérdésnek tekinti, hogy az ember kire bízza rá menetvágás céljából a fegyvert, mivel nagyon magas illesztési pontosságra van szükség.

A belövés fontossága mellett is letette voksát, hiszen minden esetben újra be kell lőni a puskát a hangtompítóval is, mert a találati pont áthelyeződik.

Összegezte a hangtompítók előnyeit a vadászok számára: csökkentik a hallásra veszélyes hanghatást, mérséklik a lakott területek, a haszonállatok és a környező területeken lévő vad zavarását, csökkentik a hátrarúgást, torkolattűz pedig ideális lőszer esetében egyáltalán nincs. Hátrányaik között említette a puska megnövekedett tömegét, valamint hosszát, az ismételt belövés fontosságát, az eszközök érzékenységét, mechanikai védelemükre való figyelmet és nem utolsó sorban a karbantartásuk kardinális voltát. A mechanikai védelem kapcsán illusztris példával szolgált: egy meghorpasztott palástú hangtompító első, vagy második lövésnél a 800 bar nyomást már nem fogja kibírni…

A karbantartás kapcsán szemléletesen bemutatta, hogy pontosan mit is kell kitakarítani az eszközből. Ezek között szerepel a szilárdanyag tartalom, a vízgőz tartalom, a tökéletlen égés esetén részben leégett lőporszemek. Mindezek keverékéből keletkezik egyfajta „sár”, ami lerakódik a felületre, így pedig az eszköz nem tud gázáramoltatást végezni. Egy idő után szétszedhetetlen lesz, véleménye szerint „jobb”, mint akármilyen menetragasztó. Azt javasolja, hogy a hangtompítót 20-50 lövéseként a legrosszabb esetben is ki kell takarítani. Ha ezt nem tesszük meg, akkor az eszköz hatásfoka meredeken fog csökkenni és a szórás is növekedni fog.

Kiemelte: nincs örökéletű hangtompító. A belsejében lévő különböző élek, felületek terelik a gázokat, amelyeknek nagy koptatóhatásuk van, először mindez hatásfokcsökkenést eredményez. Végezetül a hangtompítókhoz kifejlesztett lőszerekről mesélt a hallgatóság számára.

Nem az örök élet kelyhe

 

Cikk kép

Másodikként Törőcsik Pál, a Blaser Group Kft. munkatársa lépett a mikrofonhoz. Előadása elején megjegyezte: nem lesz egyszerű kérdés a hangtompítók vadászati piacra való bevezetése. Kereskedőként és vadászként is felhívta rá a figyelmet: a kollégái felelőssége óriási. Véleménye szerint ők találkoznak előszőr az ügyfelekkel, az ő feladatuk is a hangtompítók integrálása a magyar vadászati kultúrába, valamint az, hogy a hangtompítók retorikai értelemben ne kerüljenek az előítéletes fogalmak, tárgyak közé.

A hangtompítók kapcsán hangsúlyozta az eszközök több mint százéves történelmét. Kiemelte: a hangtompítók nem a 2020-as évek sztárjai. Hozzátette: a hangtompítóban sok új probléma rejlik, ezek pedig nem lassan kiütköző gondok lesznek. Nem az örök élet kelyhét forgalmazzák, a használatban benne van, hogy elkopik, csökken az élettartalma. Az elmaradt karbantartás véleménye szerint azonnal bosszút áll… Ez pedig minőségi és garanciális problémákhoz vezethet. Elmondta, hogy kaliberspecifikus eszközről van szó, a megfelelő furatú hangtompítót kell értékesíteni a megfelelő kaliberhez.

Törőcsik Pál előadásában bemutatta a cégcsoport témába vágó termékeit, amelyek kapcsán hangsúlyozta: a hangtompítók lelke a tervezésben rejlik. Elsőként mutatta be a Blaser R8 Silence mondelljeit (kiemelt fotónkon), amelyek komplett puskaként kaphatóak. Fontos, hogy ebben az esetben a hangtompító nagy működési teret kap, miközben a kisebb külső átmérő jó súlyeloszlást kínál. A cső kialakítása lehetővé teszi, hogy a hangtompító teljes hosszát a lőporgázok tágulási tereként használják. Kétszeres illesztéssel rendelkezik, ami nagy stabilitást nyújt. Szólt még a Blaser külön kiegészítőként kapható Over- és On-Barrel megoldásairól. Az előbbi eszköz a csőtorkolattól befelé is felcsúszik a puskacsőre, így az rövidebb lesz, de a munkatér az egész hangtompítón igénybe van véve. Az On-Barrel esetében a leggyakoribb típusról van szó. Megjegyezte: az elmúlt évek statisztikái alapján látják, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a hangtompító menettel rendelkező puskákra.

A Sauer termékcsalád kapcsán a Sauer 404 Silence, valamint 404 Silence XTC karbon tokú puskákat mutatta be, illetőleg említette a Mauser hangtompítóit, a M15x1-et és az M17x1-et. Itt emelte ki az internetes pletykák kapcsán: hasonló termékek lehetnek a piacon, de ugyanilyenek biztosan nincsenek.

Végezetül szólt a Blaser saját kaliberjéről, a 8,5x55-ről, amely már direkt hangtompítóval való használatra lett kifejlesztve. Az elmúlt négy évben több száz ilyen kaliberű fegyvert értékesítettek, jól megállta a helyét hangtompító nélkül is a gyakorlatban.

Az utolsó előadás a hangtompítók jogszabályi környezetének aktualitásairól szólt, ami után a jelenlévők a WB Shooting Center 100 méteres belövőpályáján és a lőmoziban próbálhatták ki a cégcsoport hangtompítóival felszerelt puskáit.