A címben szereplő kérdés napjainkban több esetben elhangzik szakmai berkeken belül. A megválaszolására dr. Varga Gyulát, a SEFAG Zrt. Vadgazdálkodási osztályának vezetőjét kértük, aki kendőzetlen őszinteséggel beszélt a múltról, a jelenről és a kérdéses jövőről.
A helyi érdekeltségű szakember segítségével évtizedekre visszamenően kaptunk átfogó képet a lábodi dámállományról, az azzal kapcsolatban felmerülő problémákról és a lehetséges megoldási módokról.
Miként került a dám Lábodra?
– A II. világháborút megelőző időszakban Lad, Gyöngyöspuszta térségében volt báró Hoyos Miksa birtoka, melyen volt egy dámkert is és a „monda szerint” a háborút követően onnan szabadultak ki a dámok a lábodi a területre – meséli Varga Gyula. Ez képezte a későbbi lábodi dámállomány magvát, melyet az ott dolgozó szakemberek a ’60-as években, Gyulajról hozott dámokkal frissítettek. A ’80-as években a dámállomány fokozatosan növekedett, majd elért egy nagyon komoly szintet, amikor is Lábod már nem csak a gímszarvas- és a vaddisznó vadászatáról volt híres, hanem minőségi dámállományáról is.
– Ha Lábodról és a dámról beszélünk, szót kell ejteni elődeink nívós szakmai munkájáról is, mert nekik köszönhető a lábodi dám kimagasló mennyisége és minősége, melynek következtében felélénkült az érdeklődés a vadfaj vadászata iránt is – magyarázza a szakember, aki hozzáteszi: – Akkoriban a „régi” kollégák elmondása szerint még nem volt jellemző az agancstőrothadás és rendre jó lapátos bikák kerültek terítékre, melyek színesítették a palettát és kuriózumnak számítottak. Nevezhetjük ezt az időszakot akár „boldog békeidőknek” is, mert a ’90-es években a gímszarvas és a dám vonatkozásában is szép eredményeket értek el.
A lábodiak meglátták a lehetőséget a dámban, hiszen sok szempontból hálás, emellett jól vadásztatható vadfaj, mely – összehasonlítva a gímszarvassal vagy az őzzel – az élőhellyel és a táplálékkal szemben kevésbé igényes. A mezőgazdasági károkban jellemzően nincs számottevő szerepe, az októberi barcogással pedig módfelett különleges vadászati élményt nyújt, mely a vendégek körében a mai napig keresett és kívánatos.
Kezdeti problémák
– A SEFAG Zrt. 2004 októberében vette át a Lábodi vadászterület kezelését. Abban az időben – 2006 környékén – a klasszikus barcogóhelyeken előfordult olyan is, hogy 300 bika barcogott 70 hektáron! Csodálatos látvány ez a vadgazda szemének, ám akkor már az előnyök mellett sajnos komoly problémákkal is szembesültünk a dámot illetően – folytatja Varga Gyula.
A területen élő dámok – jellemzően a sutavad – olyan sok gondot okozott mind az erdészeti károk, mind a vadütközések vonatkozásában, hogy állandósultak a konfliktusok.
– Egyértelművé vált számunkra, hogy az a szintű dámállomány – szándékosan nem használom a „túlszaporodott” szót – már nem tartható fenn a területen. 2005-től ezért elindult egy állománycsökkentési koncepció és 7 éven keresztül erőteljes, elsősorban a nőivarú egyedeket célzó állományapasztás folyt és mind az egyéni, mind a nagyterítékű terelővadászatokon jelentős vadászati nyomást fejtettünk ki – avat be a részletekbe a szakember.
Ez azt jelenti, hogy – szemben a jelenlegi évi hasznosítással, ami 600 egyed a dámbikákkal együtt – az éves terítékadatok csak dám vonatkozásában, kizárólag a lábodi régióban 2200-2700 egyed között mozogtak. Az adatok akkor mondanak igazán sokat, ha hozzátesszük, hogy ez a volumen csupán a terület körülbelül egyharmadáról került terítékre, hiszen a lábodi revír 48 ezer hektárjából hozzávetőlegesen 15–20 ezer hektárt használ a dám, mivel a homokos, lazább, talajú élőhelyeket a faj jobban kedveli.
– Ezekre a területekre koncentráltunk az állományapasztás vonatkozásában és itt kell egyúttal megemlítenem az aranysakál szerepét is. A hétéves állományapasztási ciklusba ugyanis nem kalkuláltuk bele a sakál látens hatását, mert annyi volt a dám, hogy nem lehetett közvetlenül érzékelni a toportyán dámállományra gyakorolt hatását. Ám idővel azzal szembesültünk, hogy a sakálállomány növekedésével a dámborjak száma szemmel láthatóan csökkent. Ehhez hozzájárulhatott az is, hogy a dám – összehasonlítva a gímszarvassal – kevésbé gondos anya, hosszabb időre hagyja magára a borjút, így könnyű préda a ragadozónak. A sakál tevékenységének kézzel fogható nyomait is megtaláltuk a széttépett borjak vagy a frissen ellett, kerítéshez szorított dámtehén vonatkozásában – meséli a szakember.
Rendellenes agancsok
A sakál mellett az agancstőrothadásról is beszélni kell, hiszen jelenleg a terítéken fekvő bikák legalább 50 százaléka – a betegség következtében – rendellenes agancsú egyed. Egyes beszámolók szerint az ártalom már a ’90-es években megjelent az állományban, mások szerint újkeletű a probléma és arra is különböző teóriák vannak, hogy mi okozza. A SEFAG Zrt. szakembereinek hatékony együttműködésével évek óta folynak az erre irányuló kutatások, de ez idáig egyik sem vezetett konkrét eredményre.
– Meggyőződésünk volt, hogy a probléma összefüggésbe hozható az akkori nagy állománysűrűséggel, így amikor töredékére esett vissza a dámállományunk és ezt követően volt egy olyan év, amikor csak 30 százalék volt az abnormis agancsú egyed, azt hittük, hogy megoldódott a helyzet. Ma már úgy gondoljuk, hogy a lábodi dám problémája sokkal összetettebb ennél és számos tényező együtt hatásának eredménye. Nekünk vadgazdaként feladatunk orvosolni a helyzetet, hiszen ezek az egyedek nem egészségesek – jegyzi meg a szakember a téma kapcsán.
Gazdasági oldalról azonban komoly kereslet mutatkozik az abnormis dámbika vadászatára. A vendégnek jó, mert érdekes és pénzügyileg is előnyös, hiszen az árjegyzék trófeatömeg alapú, így egy „telilapátos” dámbika elejtési árának a 60 százalékát kell csupán kifizetnie az elejtőnek.
– A bevételkiesés kompenzálásra a rendellenes agancsokra az idei évtől már felárat vezettünk be az árjegyzékbe – mutat rá az osztályvezető. – Az igazsághoz tartozik az is, hogy ilyen esetben, a vadászatok során a trófeabírálatnál a kísérőnek sokkal egyszerűbb dolga van, mert csupán az alapján kell döntenie, hogy az érdekesebbnél melyik a még érdekesebb trófea – fűzi hozzá a szakember, majd hozzáteszi: – A szabályos lapátalakulású egyedeket igyekszünk kímélni a bevett gazdálkodási gyakorlatunk szerint: amikor még nagy barcogóhelyeink voltak, barcogóhelyenként akár 2-3 erős bikát is bent hagytunk az állományban a következő évre, ám most jó, ha placconként egy ilyen bikát találunk. Ezeket az egyedeket kiemelten óvjuk, ami nem nehéz feladat, hisz már annyira egyedi és ritka, hogy szemmel láthatóan „kilóg a sorból.
Hogyan tovább?
– Amikor a helyzet megoldását keressük, egyfelől fontos feltennünk a kérdést, vajon mi az oka annak, hogy egyes barcogóhelyek felszámolódnak és más területeken újak alakulnak ki. Ezekre egyelőre nincs magyarázat, mert nem látjuk az összefüggéseket. Másfelől az agancstőrothadás problémájának megoldása kiemeleten sürgető volna. A Lábodi Vadászterületen is folyó, legújabb kutatások szerint a mikotoxinok a rendellenes agancson kívül a szaporodásbiológiai mutatók romlását is eredményezhetik. Ha az agancstőrothadás hátterében valóban a – manapság a klímaváltozással is összefüggésbe hozott – mikotoxinok állnak, és igaz az, hogy a toxin a fásszárú vegetáción kívül mindenhol jelen van, akkor vadgazdaként nem vagy alig fogunk tudni a problémával valamit kezdeni. Erre a gyógyszeres kezelés vagy a gyakorlatunk megváltoztatása nyilvánvalóan nem lehet megoldás. Természetesen továbbra is óvjuk az állományt, kíméljük a bikákat, de amíg az agancstőrothadás ilyen szinten jelen van, addig nehéz a dolgunk. Folyamatosan figyelemmel kísérjük a legújabb kutatási eredményeket, amiknek megfelelően szükség esetén azonnal be tudunk avatkozni – szögezi le Varga Gyula.
Emellett intenzíven gyérítik az aranysakál állományát Horváth Mihály, a Lábodi Vadászerdészet igazgatójának tevékenysége révén – aki szeptember elején hozta terítékre 1655. aranysakálját – a szaporulat egy részét meg lehet védeni és e szempontból valóban egyre jobbak a mutatóink.
Felmerült a jelenlegi takarmányozási gyakorlat megváltoztatásának szükségessége is, azaz a hagyományos szórók helyett az automata vadetetők alkalmazása, mivel használatukkal kevésbé szennyeződik mikotoxinokkal a kijuttatott takarmány.
– Megfontolás tárgyát képezi a dolog, noha éppen Lábodon nem jellemző a szórózás, helyette inkább a természetes takarmányozási módot, a vadföldgazdálkodást preferáljuk. A vadföld struktúrát igyekszünk úgy összeállítani, hogy az optimális legyen a dámnak. Megfelelő mennyiségű sózó van a területen, nyugalmat biztosítunk a vadnak, a kollégák a szemüket az állományon tartják és a vadászat során a szelekció is úgy valósul meg, hogy a gyengébb egyedeket válogatjuk ki. Ez az, amit egy vadgazda megtehet és meg is kell tennie. Emellett pedig – ez a bikákra is igaz, de a sutavadra fokozottan – limitáljuk a hasznosítást oly módon, hogy – mind az egyéni, mind a társas vadászatok vonatkozásában – tudatosan visszafogjuk a dám értékesítését, hiszen mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy meg tudjuk tartani a dámállományt Lábodon. Jelenleg a területen dolgozó kollégáink véleménye alapján a „gazdálkodási” állománynagyság alsó határán vagyunk. Azt gondoljuk, hogy a korábbinál lényegesen alacsonyabb, évi 1000 példány körüli hasznosítás tervezhető és kiszámítható gazdálkodást tenne lehetővé számunkra, mindezt úgy, hogy nem növelné sem a mezőgazdasági, sem pedig az erdőgazdálkodási ágazatokkal kapcsolatos konfliktusainkat. Ha a feltételek adottak, a dámállomány gyorsan reagál és mivel – a gímszarvastól eltérően – jellemző rá a lokalitás, esetében azzal a szaporulattal számolhatunk is, mely az adott populációból kikerül. Bizakodásra ad okot, hogy az intenzív ragadozógyérítésnek köszönhetően mostanában újra több borjút vezető tehenet látunk – magyarázza a szakember.
A nehézségektől függetlenül, az évek során azért elindult tehát egy felfelé ívelő tendencia mind az állomány nagyságát, mind a lapátok minőségét illetően. A lábodi dám is képes komoly agancstömeget hozni, ha egészséges, tehát az élőhely számára megfelelő. Az eddig terítékre került, legnagyobb trófeatömegű lábodi bika lapátja 5,47 kilogrammot nyomott. Nincs más hátra, mint előre tehát, és ha kétezres terítékekre nem is számíthatunk a jövőben, a SEFAG Zrt. szakemberei mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lábodi dám nevéhez méltón, újra régi fényében ragyogjon.
Megjelent a Nimród Vadászújság 2022. évi októberi lapszámában