A link vágólapra másolva!
Cikk kép

Rabi Attila vérebvezető közreműködésével az idényben ez idáig hat bika került terítékre, ezek mindegyike Zala vármegyében.

 

„A hat eredményes utánkeresés mellett két alkalommal nem jártunk sikerrel. A szeptemberi meleg nagyon megnehezíti a dolgunkat, gyakrabban kell megállni az ebbel pihenni, többször kell megitatni és további nehézséget okoz az erdő száraz talaja, a porban ugyanis nem sokáig maradnak meg a nyomok. Szerencsére vannak az erdőben dagonyák, így le lehet hűteni a kutyát a hőségben, ami ilyenkor életet ment.

A terítékre került agancsosok között a legkisebb trófeatömeggel egy 5 kilogramm körüli bika rendelkezik, a legnagyobb pedig egy 12 kilogramm feletti bika volt.

A legutóbbi munkánk alkalmával egy 8-9 kilogramm trófeatömegű koros bikát segítettünk elejteni. Esti sebzést követően a vadőrrel reggel indultunk a magas láblövött bika nyomába. A rálövés helyén vért nem találtunk, de Beni (8,5 éves, hannoveri véreb kan) szépen felvette a csapát. Egy helyen elbizonytalanodott, nagy volt ugyanis a természetes vadmozgás, tarvadak keltek fel bikával, de Beni nem ment utánuk, visszatért a csapára. Csakhamar végre a közeli gyertyánosban vért is találtunk. Kb. 800 méter vezetékmunkát követően a kutya egy fenyvesben sebágyból keltette a bikát. Hajszára engedtem Benit és 1 kilométer után állította a vadat. Ekkor már a vadőr kutyája is becsatlakozott, ám amikor észrevett minket a bika, megint nekiiramodott. Ezután már nem sokat ment, pár száz méteren belül a vadőrnek sikerült terítékre hoznia. Beninek ez volt a 342. eredményes munkája” - foglalta össze az idény eddigi tapasztalatait Rabi Attila.

 

Cikk kép
Cikk kép
Cikk kép
Cikk kép
Cikk kép