Vannak közöttünk olyanok, akik sokunkat meghazudtoló szorgalommal, hozzáértéssel, időt, energiát és anyagiakat áldozva járnak vadászatokra, vagy éppen felkészülnek rá, hivatalosan mégsem vadászok.
Ősi-Vadász Illés Torda 10 évesen – a részt vevő erdélyi kopók közül egyetlenként – teljesítette a – Magyarországi Erdélyi Kopó Klub és a Magyar Tacskókopó Klub által közösen szervezett – háromfázisos CACT Vaddisznós-kopó Versenyt májusban Nagyatádon, pedig egy évvel ezelőtt igen komoly próbatétel elé állította az élet. Egyebek mellett erről is mesélt a Nimród Vadászújság olvasóinak Göttlingerné Pintér Judit, az eb vezetője.
Elmondja, hogy nagyon büszke a kutyára, hisz a versenyen – három alpok-táji tacskókopó és egy nyugat-szibériai lajka mellett – három erdélyi kopó is indult. Torda maga mögé utasítva két fiatalabb fajtatársát, 84 ponttal teljesítette a feladatot. Az eb tavaly két súlyos betegséget győzött le egymás után, egy éve gyomorcsavarodással műtötték, majd – egy kullancs csípés eredményeképpen – a műtét után babesia fertőzést kapott. A kutya a kimúlás határán volt, de egy véradó donorebnek köszönhetően sikerült megmenteni az életét.
Judit és Torda háromszor próbálták meg a munkavizsgát, mindháromszor sikertelenül, ezért a kórházban megígérte négylábú társának, hogy ha életben marad, még egyszer nekifutnak a megmérettetésnek, így jutottak el a nagyatádi versenyre.
A Tamásiban élő Judit vadászcsaládból származik, édesapja vadászott, nagyapja pedig vadőr volt, mindig voltak vadászkutyáik, főleg vizslák és foxterrierek. Első erdélyi kopójukat, az Ősi-Vadász Kennelből származó Tordát (tenyésztője Tatai Sándor) már férjével közösen választották. Judit a kezdetektől nagy gondot fordított az engedelmesség megtanítására és a kölyökkutya megfelelő szocializációjára, így Torda féléves korától rendszeresen látogatták a kutyaiskolát, ennek köszönhetően az eb ma is gyakran szerepel – gyereknapokon, városi rendezvényeken – engedelmességi bemutatókon, valamint fajtabemutatókon.
Általános vélekedés szerint a kopó nem könnyű fajta, de Judit elmondása szerint Torda erre alaposan rácáfol. A vadászatba való bevezetés fokozatosan történt, Torda még nem volt egy éves, amikor elkezdték a vaddisznóskerti képzését. Az eb az anyjával, Ősi-Vadász Felhővel került be először a kertbe, amely nagyon jó hajtókutya volt, sokat tanult tőle a fia. Az első éles vadászatán – a Magyarországi Erdélyi Kopó Klub iránymutatása szerint szintén tapasztalt kopókkal együtt - másfél évesen vett részt.
Judit időt és energiát nem sajnálva képezte Tordát, annak ellenére, hogy ő maga nem vadászik. Értényben nőtt fel, édesapjával és nagyapjával sokat járta az erdőt, így a vadászat szeretete kitörlhetetlenül belé ivódott, és számára a kutya tette lehetővé, hogy közel maradjon ehhez a világhoz. Eleinte Budakeszire jártak hajtásokra, ám később helyben is volt rá lehetőségük.
Torda rendelkezik vaddisznós és utánkereső vadászati alkalmassági vizsgával is, igaz, Judit élesben nem keresett vele, de – a vaddisznóhajtó-versenyek mellett – nehezített vércsapa versenyeken is gyakran elindultak. Első-, második-, illetve harmadikdíjas munkákat is maguk mögött tudhatnak, sőt, volt olyan verseny, amit csak ők teljesítettek. A szakadó esőben, viharos szélben reggel heten indultak el a háromfázisos versenyen, ám végül egyetlenként Torda és Judit teljesítette azt.
A kivételes négylábú nem csak a munkában jeleskedik, hiszen kiállításokon is szép eredményeket ért el, vadászkutyák, illetve magyar kutyák között volt „Best In Show” győztes is. Életében kétszer fedezett, utódai főként vadászok kezében vannak és már unokái, dédunokái is eredményesen vesznek részt a vadászatokon.
Annak ellenére, hogy Juditék nem vadásznak, a kutyázás mindig is nagyszerű kikapcsolódás volt számukra. Nem a vad terítékre hozatala motiválta őket, hanem a természet szeretete, illetve, hogy együtt élvezzék azt, amit csinálnak. Torda családi kutyaként is megállja a helyét, mindig rajongott a gyerekekért, és a sok közös élmény eredményeképpen Judit kisebbik fia, folytatva a családi hagyományt, maga is vadász lett.
Juditék Torda mellett egy szávavölgyi kopóval osztják meg a mindennapjaikat, a két kopó náluk igazi családtag. „Nem hiszem, hogy el tudjuk majd engedni az erdélyi kopót Tordát követően, sajnos ő már nem fiatal, de egyelőre nem is gondolok erre, mert azt remélem, hogy lesz még néhány szép évünk együtt” – teszi hozzá végezetül Judit.
