A link vágólapra másolva!
fotó: Jakabházy Miklós
fotó: Jakabházy Miklós

A Horvát Erdészeti Egyesület idén 18. alkalommal rendezte meg a Bjelovari Fotószalon „Erdő az erdész szemével” című fotópályázatát, ami egy nemzetközi megmérettetés, az indulók a világ bármely részéről nevezhetnek.

– Mivel én erdőmérnökként végeztem az Erdészeti és Faipari Egyetemen, így pályázhattam. Tavaly, az egyik tanítómesterem, Tarjáni Antal ajánlotta figyelmembe ezt a lehetőséget, de akkor nem sikerült ilyen sikert elérnem. Most viszont együtt válogattuk ki a fotókat és talán ez is segített a sikerben – mondta el a Sokszínű Vidéknek Jakabházy Miklós, aki természetfotósként rendszeresen járja a hegyeket, völgyeket.

– Természetesen nagyon örülök a győzelemnek, arra viszont egyáltalán nem számítottam, hogy mindkét kategóriában engem hirdetnek ki első helyezettnek – emelte ki a fotós, aki az egyéni képek között a Telített légtér című munkájával győzött, a fotósorozatok kategóriában pedig a Fényes Tanösvény fényei névre keresztelt sorozata ért első díjat.

– Minden kép Tatán készült. Az egyéni képek között díjazott Telített légtér című képem egy őszi reggelen, az Öreg-tóról kihúzó vadludakat örökítette meg. A vadlúdszezon Tatán nekem egy örök szerelem. A sorozat egy másik csodahelyen, a Tatai Fényes Tanösvényen készült egy februári hideg hajnalon – mesélt az alkotásokról Miklós, aki kiemelte: a Tatai Fényes Tanösvénynek hideg, szélcsendes téli hajnalokon nagyon különleges hangulata van. A 20 fokos forrásvíz a felette lévő hideg miatt gőzölög, így egy ködös mesevilággá változtatja az égerlápot.

– Mivel olyan szerencsés vagyok, hogy itt vezetek hajnali fotós túrákat, így sikerült elcsípnem egy ilyen ködös hajnalt, ahol a mínusz 8 fokban a fákon vastag zúzmara rakódott le – tette hozzá a fotós.

 

 

Cikk kép
Cikk kép