A link vágólapra másolva!
Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

Sikeresen lezajlott az Országos Jótékonysági Vadászat (OJV) alprogramjaként megrendezett III. Országos Jótékonysági Koronglövő Verseny első rendezvénye Debrecenben.

 

Az eseménynek az Apafai Lőtér adott otthont. A részletekről Fejes László, az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója beszélt a Nimród Vadászújságnak.

„Az országos koronglövő verseny az OJV egy alprogramja, mely 2 évvel ezelőtt jött létre a Jéri Tamás nevével fémjelzett felgyői Jerring lőtéren, ahol egyébként tavaly a második alkalommal is sikeresen rendeztük meg a programot. A gondolat, hogy a vadászathoz társítsunk egy koronglövő versenyt, két okból is indokolt: az egyik, hogy egy versenyhelyzetet teremtünk vele és így egy másik platformot is életre hívtunk, illetve nem utolsó sorban ezen a versenyen olyan résztvevők is megjelentek, akik nem vadászok, pusztán sportolók és ezzel létrejött a programnak egy sportos orientációja is. Az idei év ezen előzmények után már fejlődött, tekintve, hogy nem csak Felgyőn, hanem két másik helyszínen – Debrecenben és Babóton – is megszervezhettük a versenyt és ezzel az ország középső, keleti, valamint nyugati részében is biztosított a lehetőség.

Fantasztikusan jó érzés, hogy erre igény mutatkozott. Itt jegyzem meg, mi a kapcsolódni vágyó helyszíneknek örömmel adunk teret és lehetőséget a jövőben is.

Rendkívül fontosnak tartom továbbra is, hogy a jótékonysági vadászat a vadászatról szóljon, ez az alapkoncepció, hiszen mi elsődlegesen a 70 000 vadászt szólítjuk meg, de emellett elengedhetetlen, hogy a karitatív program szélesedjen és minél több formát, több alprogramot hívjunk életre.

A koronglövő alprogram nagyon sikeres, ezért a jövőben folytatjuk az együttműködési lehetőségek felkutatását, és hiszem, hogy jövő nyáron tovább bővül a helyszínek száma. Reálisnak látom az 5-6 helyszínt, ahol minden nyáron, hagyomány szerint eltérő időpontokban, akár egy bajnokságként értelmezve tudjuk megrendezni az eseményt. Ebben az időszakban – a gerle idény elején – még egyfajta gyakorlási lehetőséget is nyújt a vadászoknak, de természetesen, a lőtér időbeosztásának megfelelően, egyéb időpontokra is nyitottak vagyunk. A rendezvény következő állomása a felgyői Jerring Lőtér, ahova augusztus 27-én várjuk a résztvevőket, majd szeptember 9-én a Babóti Sportlőtéren folytatódik a program.”

Bővebb információ itt