A link vágólapra másolva!
Cikk kép

A Magyarországi Erdélyi Kopó Klub önálló egyesületként 2001 óta nagy hangsúlyt fektet arra, hogy kereteket biztosítson a minőségi kutyatenyésztésnek, illetve lehetőségeket teremtsen a kopóvezetők számára, hogy kutyájuk az eredeti feladatának megfelelő munkát végezhesse.

 

 

Cikk kép

A klub elnöke, Berényi-Kozma Katalin értékelte a 2023-as év eredményeit, illetve beszélt a 2024-es évi tervekről is.

„A tavalyi esztendő, ahogy sokakat, minket is nagyon megterhelt pénzügyileg, az üzemanyagárak emelkedése következtében a rendezvényeinket csak veszteséggel tudtuk megszervezni, ennek ellenére eddig még nem emeltük a nevezési díjakat, de 2024-ben ez sajnos elkerülhetetlen lesz” – kezdi az elnök. A viszontagságok ellenére a klub a múlt évben megrendezett három tenyészszemlét, három munkaversenyt és Gödöllőn egy nagy, több mint 50 nevező részvételével zajló klubkiállítást is. „Én azt az elvet vallom, hogy mindig előre kell menni és ha egyet lépünk, akkor már lépni kell még egyet, ennek jegyében 3 év kihagyás után 2023-ban újra megrendeztük a Varsány Vándorkupát, szám szerint a tizennegyediket. Ez egy vércsapa verseny az erdélyi kopóknak, melyet egy háromnapos, 10 fő részvételével zajló vércsapa tábor előzött meg. Ez egy nagyon szép szám a kopók vonatkozásában, még akkor is, ha a taglétszámot illetően évek óta szárnyalunk. Míg 2022-ben 167-en voltunk, 2023-ban már több mint 180-an. Véleményem szerint ez annak köszönhető, hogy 6 évvel ezelőtt bevezettünk egy intézkedést, miszerint mindenki, aki erdélyi kopó kölyköt vásárol, – amennyiben a kölyök az első kopója –, ingyen beléphet a klubba, azaz adott évre mentesül az éves tagsági díj megfizetése alól. Az új kopó tulajdonos így felkerül a levelező listánkra és megkap minden fontos információt, amire szüksége lehet a továbbiakban. Ha fönn akarja tartani a tagságot, a következő évben természetesen már fizetnie kell az éves tagdíjat. Sokan így léptek be hozzánk, aztán kedvet kaptak a kopózáshoz, és maradtak. Ez azért is előnyös, mert a kölyök tulajdonosa mellett vagyunk a kezdetektől, támogatjuk, segítjük. Nagyon jó stratégiának bizonyult, mert a taglétszámunk folyamatosan növekszik, 50-ről tornáztuk fel magunkat a fent említett 180-ra. Ezen felbuzdulva 2024-ben is szervezzük a programokat, terveink szerint többet, mint 2023-ban”.

 

Cikk kép

Idén is megszervezik a különböző típusú munkaversenyeket tavasszal és ősszel, tehát lesznek egyfázisú versenyek (vaddisznóhajtó, illetve vércsapa versenyek) és az ezekre épülő háromfázisú megmérettetések is, ahol az előző kettő típus kiegészül egy fegyelmi feladatrésszel.

 

 

Cikk kép

A versenyeken tanultakat a kopók a vadászterületeken kamatoztathatják. Sok lelkes kopótulajdonos a saját ismeretségi körének köszönhetően jut el hajtásba, de a 2023-as év egyik nagyon fontos momentuma volt, hogy az Országos Magyar Vadászkamarával (OMVK) sokkal szorosabbra fűzte viszonyát a klub. A Venator - A vadászó erdélyi kopókért Alapítvány pedig kifejezetten abból a célból jött létre, hogy hajtásokba szervezze az erdélyi kopókat és segítse a vezetőiket azzal, hogy a helyszínen GPS nyakörveket biztosítanak az ebeknek, és az így összegyűjtött adatokat lehetőség szerint utólag kiértékelik, ami szintén nagy lendületet adott.

 

 

Cikk kép

„Az OMVK felajánlotta azt is, hogy az idei hajtásidényben több erdészethez csatlakozhatnak a hajtócsapataink és részt vehetnek kopók, így egyes helyszíneken csak kopókkal hajtanak, de van, ahol más hajtócsapatokkal együtt dolgozunk, ezt a területi adottságok határozzák meg. Bízunk benne, hogy az erdészetek viszik majd a kopó jó hírét és a jövőben egyre szélesebb körben élnek majd a vadászatra jogosultak a fajta adta lehetőségekkel” – mondja az elnök.

„Tavaly indult egy kezdeményezés, az OMVK egy kopóvezető tanfolyamot szervezett, ez bizonyos okokból ugyan meghiúsult, de ennek idén újra nekifutunk, már most folynak az egyeztetések annak érdekében, hogy 2024 márciusában a Kopó Klub szellemi támogatásával megrendezésre kerüljön a tanfolyam. Ez elsősorban a vaddisznóhajtásra való használatról szól és inkább elméleti, mint gyakorlati képzés lesz. Emellett mi is szeretnénk megvalósítani egy újabb csapatábort márciusban, ahol nagyobb hangsúlyt fektetünk a gyakorlati képzésre. Úgy vélem, a két program együtt kiválóan alkalmas lesz arra, hogy a kopóvezetők próbára tegyék kutyáik képességeit” – magyarázza Berényi-Kozma Katalin.

Mérföldkő volt a kopósok életében a tavaly szeptember 30-án, Montenegróban megrendezett „Vaddisznós Kopók I. Európa Kupája”, ahova ugyan egyelőre kevesen neveztek, de hazánkból két csapat (két páros) is részt vett a megmérettetésen. „Egy nagyon tanulságos rendezvény volt, mely 2024-ben Olaszországban lesz, oda is készülnek magyar csapatok, de távolabbi cél, hogy egyszer majd Magyarországon szervezhessük meg a bajnokságot, addig is minden évben ott leszünk, így szerezve kellő tapasztalatot a megrendezés terén is” – teszi hozzá a szakember.

 

 

Cikk kép

A klub az elmúlt 6 évben jelentős pályázati forráshoz jutott, melyet hasznos dolgokra fordítottak, ezek egyike a 2021-ben kiadott 300 oldalas kiadvány, hisz ilyen alapos, mélyreható és sokrétű könyv még nem készült a fajtáról, de kereskedelmi forgalomban nem kapható. A tervek szerint azonban az Alexandra kiadó gondozásában 2024-ben megjelenik a könyv egy újabb, átdolgozott kiadása, mely már a boltokban is megvásárolható lesz.

„Másik nagy eredményünk egy online adatbázis létrehozása volt, mely elsősorban egy származás nyilvántartó rendszer, sok nyilvános adattal, de nem csak a származást tartalmazza, hanem 2002-től az összes rendelkezésünkre álló tenyésztési adatot, 1989-től az összes klubkiállítás adatait, 2007-től az összes munkarendezvény adatait, fotókat és mindenféle egyéb információkat, például genetikai vizsgálatok adatait, sőt a regisztrált felhasználók a program segítségével fantom párosításokat csinálhatnak és megnézhetik a tervezett párosításból születő utódok származási igazolását, illetve beltenyésztettségi együtthatót is számolhatnak” – sorolja a vezető a program előnyeit, mely az alábbi linken érhető el: http://mekk.v4y.hu/

A tervek szerint idén a klub vezetősége a munkavonalat erősíti tovább és még több lehetőséget szeretne adni a kutyák kipróbálásra. „Sokan féltik ugyanis a kopójukat az éles helyzetekben, ám a munkaversenyek népszerűek, mert viszonylag biztonságos körülmények között zajlanak, de ahhoz, hogy a fajta egyedeinek az ösztöneit megőrizzük, ez is egy fontos és nem elhanyagolható tevékenység, amit csinálni kell” – zárja mondandóját Berényi-Kozma Katalin.