Országos Magyar Vadászkamara (OMVK)Országos Magyar Vadászati Védegylet (OMVV)

Vadászati idények

Ritkítják a kormoránokat

A Balatonnál megkezdődött a kárókatonák gyérítése. A téli-kora tavaszi időszakban körülbelül 100-120 madarat terveznek terítékre hozni.

Tavaly a meglehetősen kemény tél miatt elmaradt az év eleji gyérítés, most azonban a környezetvédelmi és természetvédelmi szakhatóság engedélyével megkezdődött a kormorán ritkítása. A kormoránok főként süllőt,
gardát és keszegféléket fogyasztanak a tóból, példányonként akár fél kiló halat is zsákmányolnak, de sok hal belepusztul a madarak által okozott sérülésbe is.
A kormoránok állománya az utóbbi időben jelentősen nőtt. Ősszel északról további csapatok érkeznek az itt élő populáció mellé. Ha a vizes területek befagynak, akkor a kárókatonák délre vonulnak, gyenge tél esetén a be
nem fagyott vizeken viszont áttelelnek. Egyike a hazai madárfauna azon tagjainak, amelyek jelentős kárt okozhatnak a halastavakon gazdálkodóknak. A hazai állomány törvényes oltalma a 13/2001 KöM rendelet
szerint Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős állatfaj kategória szerint értelmezhető, a jogszabály feltételei mellett lehetőség van riasztására és vadászati eszközökkel történő gyérítésére is.

Forrás: Erdőzúgás

<< Vissza a cikkekhez

Aktuális lapszámaink

Ne maradjon le az érdekességekről!

Megrendelem