A péntek hajnalt és estét Zilinszki Csabával, a Császártöltési Hubertusz Vadásztársaság hivatásos vadászával hallgatóztam végig a vadászterületükön.
Sötétben érkeztünk ki a lezárt területrészre, ahol is több irányból hallottunk már gyenge bőgést, így autónkat hátrahagyva kicserkeltünk egy kaszálóra és elhelyezkedtünk a magaslesen. Egy őzsuta legelészett előttünk teljes nyugalomban, de a feljövő nap első sugarai mai is a bőgés végét hozták meg a 15 fokos hajnali „lehűlés” ellenére is. A következő célpontunk egy távolabbi dagonya volt, ami a homoki erdőkben aranyat ér, de csendes lopózásunk is kevésnek bizonyult mivel a gímtehén kiszúrt minket és magával vitte kis családját is. A dagonyára néző palánk mögött időztünk, de semmi nem mozdult, valószínűleg már korábban megoldották a mai tisztasági fürdőt. Az autóhoz sétálva, a fél órával ezelőtti keréknyomunkban bika nyomok voltak, itt vannak ők, csak még nagyon rejtőzködnek.
Este egy magaslesre ültünk fel a homokmégyi határ mentén, nem messze a Duna-völgyi főcsatornától, egy festői szépségű kaszáló sarkán, jobbra tőlünk egy kukoricatábla, amely a környék egyetlen potenciális mezőgazdasági kultúrája. Nyolc óra után nem sokkal egyetlen egy bőgést hallottunk majd a távolban megjelent egy tehén borjával és békés legelésbe kezdtek. A perzselő melegben nyusztot és egy nyúlra vadászó rókát láthattunk még. A vörös bundás lapulva várta a felé baktató nyulat, majd az érzékelve valami problémát, két lábra állva nézelődött, míg a ravaszdi rejtőzködött, majd az egyik pillanatban kilőtt a nyúl, a róka alibiből meghajtotta, de belátva esélytelenségét eloldalgott, mi pedig haza indultunk, lesz ez jobb is felkiáltással.
Holnap a Hajósi Vadásztársaság területén figyeljük a bikák mozgását.
Kammermann Péter
tájegységi fővadász, táji vezető