A link vágólapra másolva!
Cikk kép

A vadgazdálkodási szakma egy része úgy véli: az apróvadállományra a vadászatra jogosultak egyre kevesebb figyelmet fordítanak úgy a vadásztatás, mint a vadvédelem vonatkozásában.

 

A mezőgazdasági termelőkről már nem is beszélve: az elmúlt évtizedekben folyamatosan csökkent az apróvad élettere, a gazdák jó része az utolsó négyzetcentiméterig művelésbe vonta a földek közötti mezsgyéket.

Menyhárt Zoltán, a sokorópátkai székhelyű Vadvilág-élőhelyrehabilitáló Alapítvány létrehozója szerint, mindkét oldalon változásra van szükség a fejekben, másként előfordulhat, hogy drasztikusan csökken a fácán- és a nyúlpopuláció.

„Az alapítvány elsődleges célja, a túlnyomórészt földhasználók által rendelkezésére bocsátott mezőgazdasági területeken olyan élőhelyi feltételek – évelő fűmagkeverékekkel vetett vadvédelmi sáv, vadlegelő, vadföld – kialakítása, amely egész évben részint táplálékot, részint pedig búvóhelyet biztosít az ilyen élőhelyet igénylő fajoknak. Reméljük, hogy ezzel példát mutatunk az érdekelteknek, mert csak ez mentheti meg a jövőnek az apróvadállományt. Megfigyeléseink szerint, ha a gazdák a szántóföldeken hagynak vadvédelmi sávokat, vagy az általuk elvetett, vagy ültetett virágzó növények, különböző fűfélék és cserjék kínálnak egyrészt változatos táplálkozási lehetőséget, másrészt búvóhelyet a vadállománynak, akkor az kevesebb kárt okoz a kultúrnövényekben. Ugyanezzel a szemmel kellene tekinteni a vadászatra jogosultaknak a vadföldre is. Az sajnos, nem helyes koncepció, ha olyan növényt – például kukoricát – vetnek a területekre, melyekből táplálkozhat a vad, a maradékot pedig learatják és úgy etetik fel „Úgyis drága a takarmány!” felkiáltással. Olyan növényeket kell vetni, amik vonzóak a vad számára, biztosítják a változatosságot és az egyéb élőhelyi elvárásoknak is megfelelnek. Ami pedig a vadászatot illeti, úgy látom, hogy manapság nincs presztízse az apróvadvadászatnak, mert mindenki rögtön kapitális gímszarvast akar terítékre hozni. Ez az oka annak is, hogy a vadászatra jogosultak leginkább a szarvasállománnyal törődnek, az apróvaddal kevésbé, vagy egyáltalán nem. Pedig az apróvadvadászatnak is van szépsége.” – fogalmazott Menyhárt Zoltán.