A link vágólapra másolva!
fő kép: Imrei Ferenc
fő kép: Imrei Ferenc

Az Országos Agarász Egyesület (OAE) december közepén tartotta évértékelő közgyűlését Berzencén. A Nimród Vadászújságnak Keresztes János, az OAE elnöke foglalta össze az idei esztendő történéseit.

A szervezetnek, ahogy azt már az előző években megszokhattuk, idén is számos programja volt, ezek közül külön említést érdemel a FeHoVa-n való részvételük, melyen átadták az elismerő okleveleket dr. Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettesnek, Kovács Ferencnek, az Agrárminisztérium vadgazdálkodási főosztályvezetőjének, Kovács Gábornak, az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) szakmai igazgatójának és a Kinológiai Szakbizottság elnökének, valamint dr. Jámbor Lászlónak, az OMVK elnökének, így köszönve meg azt a segítséget, melyet a világkiállítás, illetve az agarászat legalizálása kapcsán nyújtottak.

 

Cikk kép

A belföldi programokon túl céljuk volt, hogy újra nemzetközi szinten is részt vegyenek azokon a vadászati rendezvényeken, melyeken a COVID-ot megelőző időszakban az egyesület tagjai rendszeresen megjelentek. „Elkezdtük újra a kapcsolatfelvételt és mindenhol nagy örömmel fogadtak minket, így idén már ellátogattunk Szlovéniába, Szlovákiába és Erdélybe is. A szlovákiai Szentantalban a vadásznapok egyetlen magyarországi szereplői voltunk, nagy érdeklődés övezte mind az előadásunkat, mind a bemutatónkat, de Erdély is csodálatos volt, a Székelyföldi Vadásznapokon Tusnádfürdőn szintén egyetlen magyar képviselőként jelentünk meg”.

 

Cikk kép

Az elnök elmondta, hogy az agarászat legalizálásával egyértelműen nőtt az agarászok tábora, nagyon sokan éltek a jogszabályok adta lehetőséggel és kiegészítő agarászvizsgát tettek, illetve az agaraikat levizsgáztatták VAV-okon. Az agarászat törvényesítésével az idei évben az országban több kisebb vadásztársaságnál szerveztek agarászatot az OAE-től függetlenül is, főleg az alföldi területeken. „Egyebek mellett ez is volt a célunk, hogy aki a jogi feltételeknek megfelel Magyarországon, az kedvére, vagy akár más hasznára agarászhasson. Régen dédelgetett álmom a magyar agárral történő vadkárelhárítás. Egykor ez működött is és elkezdtünk újra kísérletezni vele. Pár éve kaptunk az Agrárminisztériumtól támogatást hozzá, mikor a vadkárelhárító agaras monitoringra pályáztunk. Hivatásos szakértők mérték az eredményeket és az agarak nagyszerűen helytálltak. A fajta ugyanis a vadkárelhárításban – riasztásban – és a dúvadgyérítésben, különösen a róka esetében hasznos, főleg, ha összekapcsoljuk a kotorékozással. A vadkárelhárításban tehát a riasztásé a főszerep, a módszer lényege, hogy mesterségesen beviszünk a területre egy predátor fajt, melyet szigorú kontroll alatt tartunk. Az eddigi tapasztalatainkat összefoglaltuk a december 16-án megjelent „Vadkárelhárítás magyar agárral” című kiadványukban, melyet a FeHoVa-n szeretnénk bemutatni és ezt követően lesz elérhető a nagyközönség számára is”.

 

Rakovics Patrícia képe
Rakovics Patrícia képe

A jövő évi tervekre vonatkozóan az elnök elmondja, hogy továbbra is fő céljuk, hogy minél többen megismerjék a magyar agarat, minél szélesebb körben szűnjenek meg a fajtával szembeni előítéletek és a vadászemberek ne féljenek tőle, hanem tanulják meg kezelni. Ennek érdekében sok népszerűsítő programot terveznek jövőre is. Idén nagyon jól sikerült a Mihályfán megrendezett évadnyitó agarászat, ezt megszervezik jövő tavasszal is, a rendezvényen elhangzott előadások anyagát pedig egy kiadvány formájában jelentetik meg. 2024-ben is ott lesznek Sümegen Szent Euszták ünnepén, de fontos programnak ígérkezik augusztus közepe felé a Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző találkozója, a Kurultáj is Bugacpusztán, emellett tervezik a részvételt Szlovákiában és Erdélyben is.