A link vágólapra másolva!
Cikk kép

Zilai János posztumusz díjat, Boros Zoltán emléklapot kapott a rangos ünnepen.

 

A Vadászati Kulturális Egyesület (VKE) október 14-én tartotta meg a keszthelyi Vadászati Múzeumban a „Vadászati Kultúra Ünnepe” elnevezésű rendezvényét. Az eseményt megtisztelte jelenlétével dr. Nádor László, az OMVK Zala vármegyei Területi Szervezetének elnöke és Hidvégi Béla világvadász is.

 

 

Cikk kép

Tóth Csaba, a vadászati múzeum igazgatójának köszöntője után Oláh Csaba, a VKE elnöke mondott ünnepi beszédet, majd a kitüntetések átadása következett.

Az „Arany Fácán-Toll” irodalmi nagydíjat idén Zilai János posztumusz kapta, melyet lánya, Zilai Dorottya vett át, az „Arany Ecset-Toll” díjat Bencze László csontfaragó művésznek, Az „Arany Túzok-Toll” Életmű díjat pedig Takács Viktornak ítélte oda az Egyesület. A Vadászati Kulturális Egyesület minden évben azon tagjainak, akik a vadászati kultúra és hagyományápolás terén maradandót alkottak, vagy munkájukkal segítették az Egyesület működését, Hubertus-kereszt kitüntetést adományoz. 2023-ban a Hubertus-kereszt gyémánt fokozatát dr. Sipos Istvánné vehette át.

 

 

Cikk kép

A kitüntetések átadását követően a VKE Képzőművészeti pályázatának eredményhirdetése következett, a díjazott alkotóknak Oláh Csaba nyújtotta át a kitüntető „Vadászati Kulturális Érték” címet tanúsító emléklapot.

A díjazott alkotók: Boros Zoltán, lapunk munkatársa, Marics Attila, Molnár Antal, Kissné Berta Enikő, Seres Erzsébet, Gyulai Gergely, Rékasi Csaba, valamint a Nagy Cintia és Ferge Máté alkotópáros, akik egyben az idei Balogh Péter Művészeti Nagydíjat is elnyerték. A díjazott 16 művész, 29 alkotásából időszaki kiállítás nyílt a múzeum I. emeleti Széchenyi- Kittenberger termében.

 

 

Cikk kép

A program Szegedi László: Természet-Vadászat-Művészet, Rékasi Csaba világa c. filmjének vetítésével folyatódott, Hidvégi Béla szakmai tárlatvezetéssel és Lóki György solymászbemutatóval színesítette az eseményt, melyen közreműködött a Soproni Lővérek Vadászkürtös Egyesület is.