A link vágólapra másolva!
Cikk kép

A Vadászati Kulturális Egyesület (VKE) 23. alkalommal tartotta meg a hagyományos "Vadonélő állatok karácsonya" rendezvényét

 

Szegeden, a Dorozsmai József Attila Vadásztársaság vadászháznál 50 kisdiák részvételével zajlott az esemény, melyet a Csongrád-Csanád megyei Vadászkamara is támogatott.

Megkérdeztük a szervezőt, Kiss Andrásné Mártit, a VKE Alföldi Régiójának alelnökét, hogy milyen programokkal várták a gyerekeket és miért szervezték számukra ezt a különleges karácsonyi programot? Mint elmondta, elsőként megtekintették a Hubertus-keresztet, majd a fácántelepen kaptak érdekes tudnivalókat, megnézték a magaslest, etettek madarakat, kipróbálták a vadász távcsövét, simogattak vizslát, kerestek madártollakat, morzsoltak kukoricát a csűrben. Mindezeket követően finom tea mellett készítettek ajándékokat és karácsonyfadíszeket. A program megszervezésének motivációjáról pedig azt mondta el, hogy a gyerekek élményeken keresztül való természeti oktatása és nevelése mellett azt is fontosnak tartja, hogy majd otthon elmesélik mindezt a szüleiknek, így rájuk is hatni tudnak. A beszélgetésből az is kiderült, hogy Márti a férje, a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikum legendás hírű tanárának hatására kezdett a vadászattal és a vadászati kultúrával foglalkozni. Kiss András 2015-ben hunyt el, azóta Márti úgy érzi, hogy a férje szellemi örökségét viszi tovább, amikor a gyerekeket a természet szeretetére nevelő programokban vesz részt. Úgy véli, hogy a Vadászati Kulturális Egyesület berkein belül immár 23 éve működő Matula Program, illetve annak intézményesüléseként létrejött VKE – Ifjúsági Tagozat, nagyon jó keretet biztosít ezen céloknak.

Cikk kép
Cikk kép