A link vágólapra másolva!
Cikk kép

Az előző évekhez hasonlóan idén is a Vadászszínpad adott otthont a Vadászati Kulturális Egyesület szervezésében, népes közönség előtt megrendezett X. FeHoVa-kupa szarvasbőgőversenynek, melyre 9 nevezés érkezett.

 

A műsorvezető Stohl András egymás után hívta a mikrofon elé a versenyzőket, akik a hagyományokhoz híven név nélkül, az előzetesen húzott sorszámuk alapján versenyeztek, és különböző bőgőeszközökkel szálltak ringbe, így a hallgatóság nem kis örömére, a bőgőkürtön át a tritoncsigáig felvonultatták a lehetséges eszközök tárházát.

A zárt kabinban ülő zsűri tagjai – dr. Bleier Norbert tájegységi fővadász, Simon Tamás (SEFAG Zrt.), Agyaki Gábor (az OMVK Baranya megyei területi szervezetének elnöke), Mihály Zsolt (Szombathelyi Erdészet) és Takáts Péter (a Venator Vadásziskola oktatója) – a színpadi teljesítmény alapján egyenként és versenyszámonként külön-külön is értékelték a versenyzőket.

Versenyszámok:

A: teheneit terelő hárembika hangja;

B: párharcban győztes bika hangja;

C: egyenrangú társát harcra hívó, két különböző bika hangja.

Az értékelésnél a legfontosabb szempont a technikai kivitelezés, a szakmailag és művészileg hiteles és helyes előadásmód, valamint a hangutánzás élethűsége volt a saját hangképzés elvén működő mesterséges segédeszközökkel. A verseny győztese az, aki a leghitelesebben mutatja be a gímbika bőgőhangjait, és a verseny során a legtöbb pontot gyűjti össze.

Pontazonosság nem alakult ki, ezért szétbőgésre nem került sor.

Az ünnepélyes eredményhirdetésnél a verseny résztvevői emléklapot, az első hat helyezett tanúsító oklevelet vehetett át a verseny igazgatójától, Bősze Andrástól, a VKE elnökségi tagjától. A helyezettek ezenkívül értékes tárgynyereményeket vihettek haza.

„Többször voltam már zsűritag, de a szűk mezőny ellenére egyértelműen most mondhatom el azt, hogy sokkal inkább ott éreztem magam kint a bikák között, akár a valóságban, mert nagyon jók voltak a hangok, nagyon jól felépített szituációkat adtak elő a versenyzők. Mindenkinek gratulálok, mert fantasztikus élmény volt zsűrizni” – összegezte a hallottakat dr. Bleier Norbert.

A verseny végeredménye:

1.    helyezett: Czakó Attila

2.    helyezett: Kasper Áron

3.    helyezett: Kasper Máté

Cikk kép
Cikk kép
Cikk kép